A Trump-adminisztrációt bíráló szakemberek szerint aggodalomra ad okot, hogy az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) 2019-es költségvetésével kapcsolatos dokumentumaiban megtiltották az olyan szavak és kifejezések használatát, mint a tudományosan megalapozott vagy a magzat.
A The Washington Post pénteken számolt be arról, hogy a CDC munkatársai olyan utasítást kaptak a kormányzattól, amely szerint a közegészségügyi szervezet 2019-es költségvetési dokumentumaiban nem fordulhat elő a következő hét szó és kifejezés: magzat, transznemű, érzékeny, jogosultság, különbözőség, bizonyítékokon alapuló és tudományosan megalapozott.
Egy a CDC-ben dolgozó, magát megnevezni nem akaró forrás a lapnak azt is elmondta, hogy az intézmény mellett az egészségügyi és emberierőforrás-minisztériumhoz (HHS) tartozó más hivatalok is kaptak ilyen értelmű utasítást.
A tárca szóvivője, Matt Lloyd azonban visszautasította a The Washington Postban foglaltakat, mint mondta, helytelenül interpretálták azt a „párbeszédet”, amely a költségvetés előkészítési folyamatában zajlik.
„Az HHS továbbra is felhasználja az elérhető legjobb tudományos bizonyítékokat minden amerikai egészségi állapotának javítására. Az HHS határozottan arra biztat, hogy a programok értékelésénél és a költségvetési döntéseknél alkalmazzák az eredményeket és bizonyítékokat” – fogalmazott a szóvivő.
A családtervezéssel foglalkozó, civil szervezetként működő női egészségügyi hivatal (PPFA) vezetője, Dana Singiser azonban szombaton azért bírálta a Trump-kormányzatot, mert szerinte „megpróbálják radikálisan megváltoztatni a CDC fókuszát”.
Singiser szerint „elképzelhetetlenül veszélyes”, hogy megtiltják a CDC-nek, hogy olyan dolgokról beszéljen, amelyek alapvetőek az amerikai egészségügyben. Mint mondta: alapvető, hogy elismerjék a transzneműeket, kielégítsék egészségügyi szükségleteiket, és rámutatott, hogy „lehetetlen a zikavírus elleni küzdelem a nők és magzatok egészségének védelme, ha nem szabad a magzat szót használni”. Hozzátette: az olyan fertőző betegségek megelőzéséért folyó kutatásokhoz, mint az ebola, elengedhetetlen, hogy tudományról és bizonyítékokról essen szó.