Az Egyesült Államok hadseregének, valamint nukleáris fegyverzetének fejlesztését szorgalmazta Donald Trump amerikai elnök kedden a törvényhozás két háza előtt megtartott évértékelő beszédében. Az amerikai elnök szerint a „páratlan teljesítmény” jelenti a legbiztosabb védelmet az ellenséges rezsimekkel, a terroristákkal, de még a rivális országokkal, Kínával és Oroszországgal szemben is. Ugyanakkor arra kérte a kongresszust, hogy töröljék a költségvetési limitet a hadsereg finanszírozásában.
Kiemelte, hogy az ország védelméhez elengedhetetlen egy erős nukleáris fegyverarzenál. Mint fogalmazott: talán egyszer eljön egy olyan csodás pillanat, amikor a világ leszerelheti ezeket a fegyvereket, de mint kiemelte: „még nem tartunk ott”.
Trump azt sem zárta ki, hogy katonai erőt használ majd ahhoz, hogy elrettentse Észak-Koreát az atomfegyver kifejlesztésétől. Kormánya, mint mondta, „a legnagyobb nyomásgyakorlás” politikáját folytatja annak érdekében, hogy „megfékezze Észak-Korea felelőtlen”, az Egyesült Államok kontinentális területét fenyegető nukleárisrakéta-fegyverkezési hajszáját.
Az elnök úgy fogalmazott, hogy ez a fenyegetés hamarosan valósággá válhat, s az Egyesült Államok múltbéli tapasztalatai Észak-Koreával azt mutatják, hogy a túlzott önbizalom és az engedmények előidézik az agressziót és a provokációt.