Szerzői jogi pert nyert Grumpy Cat („Mogorva Macska”), egy amerikai kávézó így 710 ezer dolláros sérelmi díjat köteles fizetni – közölte a brit The Guardian. Az eredetileg Tardar Sauce (a tatármártás elferdített változata) néven anyakönyvezett cica gazdái azután perelték be a Grenade céget, hogy utóbbi megsértette az együttműködésükre vonatkozó feltételeket.
A Grenade és Grumpy Cat tulajdonosai 2013-ban állapodtak meg egy 150 ezer dolláros szerződésben, eszerint a cég „Grummpucinos” néven forgalomba hozhatja jeges kávéját, a poháron pedig szerepeltetheti a macska képét. A felperesek szerint viszont a szerződést „látványosan megsértették” azzal, hogy pörkölt kávét és Grummpucino pólót is árusítani kezdtek a védjegy felhasználásával. A kávézólánc tulajdonosai visszapereltek, és azt állították, hogy a cica gazdái Will Ferell-lel és Jack Blackkel készülő filmet ígértek nekik, de ez nem készült el. Az állítás nem egészen igaz, viszont film nélkül sem maradtunk azért: 2014-ben készült a Grumpy Cat’s Worst Christmas Ever (A Mogorva Macska legrosszabb karácsonya), amit Tim Hill rendezett.
A bíróság ugyanakkor a dühös cica oldalára állt, és arra kötelezte a kávéláncot, hogy fizessen 710 ezer dollár sérelemdíjat, továbbá névleges, 1 dollárnyi sérelmi pénzt a szerződés megszegéséért. A Courthouse News szerint egyébként az ötéves cica személyesen is megjelent a tárgyaláson, de az ítélethirdetésre már nem vitték el.
Grumpy Cat az arizonai Morristownban született 2012. április 4-én, népszerű pedig azután lett, hogy az év szeptemberében kiposztoltak róla egy képet a Redditre. Hamar közkedvelt internetes mémmé vált, a tulajdonosok által bejegyzett cég pedig azóta egymillió dolláros bevételre tett szert. A cica egyébként kisnövésű, egyfajta rendellenességgel született, emiatt tűnik úgy, mintha folyamatosan dühös lenne.