Halottnak nyilvánítottak egy lengyel hegymászót a Himalájában – írja az MTI.
Tomasz Mackiewicz és egy francia nő a Nanga Parbat csúcsára próbált felmászni, de elakadt. A francia nőt megtalálták, ő él, de Mackiewiczhez nem tudtak eljutni az önkéntes mentők. Karrar Hajdri pakisztáni tisztségviselő elmondta, hogy felhagytak a férfi keresésével, és halottnak nyilvánították.
A lengyel sajtó szombat hajnalban jelentette, hogy két európai hegymászó, egy francia nő és egy lengyel férfi életéért küzdenek a mentőegységek a Himalájában.
Két pakisztáni mentőhelikopter indult utánuk, hogy lehozzák őket a hegyről. Négy lengyel önkéntest vittek fel a Nanga Parbat alaptáborába, akik igyekeztek minél előbb 7000 méteres magasság fölé jutni, hogy megmentsék a két szerencsétlenül járó hegymászót.
A francia nőt, Elisabeth Revolt meg is találták; még életben van, fagyási sérülései vannak, és nem tud járni. Szállítását megkezdték, de a mentőegységeknek nehéz lesz lehozni őt a hegyről.
A lengyel Tomasz Mackiewiczhez viszont nem tudtak eljutni az önkéntesek. Ő a lengyel sajtó szerint hóvakságot kapott, és hegyibetegségtől is szenvedett.
Mackiewicz testvére egy nappal korábban úgy nyilatkozott, csodával érne fel, ha fivére túlélné a megpróbáltatást. A pakisztáni hegymászószövetség szerint mínusz 60 Celsius-fokos hideg van ott, ahol a hegymászók elakadtak.
A The Guardian összefoglalója szerint a 8126 méter magas Nanga Parbat a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsa, és az utóbbi időben a halálesetek miatt „gyilkos hegyként” is emlegetik. Legutóbb 2017 júniusában egy argentin és egy spanyol férfi vesztette életét, amikor a csúcsra próbált felmászni.