Hazaárulásról beszélt, bocsánatot kért Donald Trump volt főtanácsadója

Az amerikai elnökről megjelent könyvben idézik Steve Bannont, akinek Trump szerint elment az esze.

MTI
2018. 01. 07. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az augusztusban a Fehér Házból eltávolított Bannon az Axios hírportálhoz eljuttatott közleményben leszögezte: az a kijelentése, miszerint az elnökválasztási kampány idején oroszokkal tartott találkozó „hazaárulás” és „hazafiatlan” cselekedet volt, nem az elnök legidősebb fiára, ifjabb Donald Trumpra vonatkozott, hanem Paul Manafortra, Trump 2016-os elnökválasztási kampányának első menedzserére.

Steve Bannonra szerda óta össztűz zúdul, maga Trump azt írta róla, hogy „elvesztette az eszét”. Szerdán jelentek meg ugyanis a New York Magazine című lapban a Tűz és harag: Trump Fehér Háza belülről című könyv első részletei, majd pénteken a boltokba került maga a könyv is. Ennek szerzője, Michael Wolff azt állította, hogy összeállítása alapjául az a mintegy kétszáz interjú szolgált, amelyet a Fehér Ház jelenlegi és volt munkatársaival s főleg Steve Bannonnal készített.

A könyv egyik részlete, Bannon kommentárját idézve, azt állítja, hogy ifjabb Donald Trump találkozója 2016-ban New Yorkban oroszokkal „hazaárulás” és „hazafiatlan” cselekedet volt.

Steve Bannon vasárnap nyilvánosságra hozott közleményében leszögezte: „ifjabb Donald Trump hazafi és jó ember. Fáradhatatlanul képviselte apját és azt a programot, amely segített fordítani országunk sorsán”. A volt stratégiai főtanácsadó bocsánatot is kért. „Sajnálom, hogy késedelmes reagálásom az ifjabb Donra vonatkozó pontatlan tudósításra elvonták a figyelmet az elnök történelmi teljesítményéről, amelyet elnöksége első évében vitt véghez” – fogalmazott Steve Bannon.

Az Egyesült Államokban vizsgálat folyik azzal kapcsolatban, hogy feltételezések szerint Oroszország Trump javára beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.