Jelentős összegeket fordít a török kormány a vallási iskolákra. Recep Tayyip Erdogan török elnök úgy véli, egy olyan „istenfélő generáció” jön majd létre, amely „egy új civilizáció” építését szolgálja – írja a Reuters.
Erdogan, mielőtt egyetemre ment volna, tanulmányait egy (már a török elnök nevét viselő) imam hatip iskolában végezte. Ezek feladata Kemal Atatürk reformjai előtt az imámok képzése volt – és ez az intézmény is kedvezményezettje a kormány legújabb oktatási programjának.
A Reuters számításai alapján azoknak a gyerekeknek az esetében, akik imam hatip iskolába járnak, az egy főre jutó költségek idén már a dupláját teszik majd ki más iskolák tanulóihoz képest: a diákok 11 százaléka jár vallási iskolába, de a finanszírozás 23 százalékát kapják ezek az intézmények.
Az elnöki hivatal egyik tisztviselője mindezt úgy magyarázta: semmilyen kötelezettségről nincs szó, csak lehetőséget biztosítanak azoknak a családoknak, akik ilyen iskolákban szeretnék taníttatni a gyermeküket.
Bár sokan még emlékeztek rá, hogy Erdogan iszlamista pártból indult, a politikus mindvégig elkötelezett szekulárisnak vallotta magát. Bár tagadta, hogy szeretné ismét felvirágoztatni az iszlámot, egy idő után már támogatta a törökök azon jogát, hogy kifejezzék vallási hovatartozásukat: 2013-ban törölték azt a törvényt, amely szerint a nőknek tilos fejkendőben megjelenniük állami intézményekben.
Sőt, Erdogan tervei között a házasságtörés büntethetővé tétele is szerepelt, a javaslat azonban csúnyán elbukott. Ez azonban nem okozott számára presztízsveszteséget, így 2014 augusztusában már az első fordulóban megnyerte az ország első közvetlen elnökválasztását. Ez a pozíció eredetileg kevesebb hatalommal járt, de Erdogan gyorsan visszanyerte jogköreit.
Júniusban pedig az is kiderült: a török kormány szerint vitatható, ellentmondásos és bonyolult az evolúció, ezért kikerül a középiskolások tananyagából. Helyi szinten már voltak kisebb tüntetések a szülők részéről amiatt, ahogyan a vallást oktatják, és a szekuláris ellenzék régóta hangoztatja, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök rendszere burkoltan iszlamista program megvalósításán dolgozik.