Az amerikai rendőrök közel ezer embert öltek meg 2017-ben, valamivel többet, mint az előző évben, amikor is 963-at – írja a Le Figaro a The Washington Post hétfőn kiadott közleményére hivatkozva. Az adatok évről évre hasonlók, 2015-ben például 995 volt az áldozatok száma. A rendőrtisztek által alkalmazott erőszak az elmúlt években ellentmondásos volt számos fegyvertelen fekete halála miatt, amelyek országszerte demonstrációkat és néha zavargásokat okoztak.
A The Washington Post szerint tizenkilenc fegyvertelen afroamerikait ölt meg a rendőrség a tavalyi évben, 2016-ban tizenhetet. Az újság megjegyezte, hogy a szám aránytalanságot jelez, mivel az áldozatok 22 százalékát jelentik a feketeférfiak, noha az amerikai lakosságnak csak a hat százalékát teszik ki.
Az összes a fehéreken kívüli etnikumot tekintve tavaly 68 ember halt meg rendőrségi fegyver által, 2016-ban ez 51, 2015-ben 94 volt. Mindez komoly probléma, ami arra készteti a rendőröket, hogy óvatosabbak legyenek a fegyvertelen személyek esetében – mondta a Rendőrségi Vezetők Kutatási Fórumának (PERF) igazgatója, Chuck Wexler.
A The Washington Post adatbázisa szerint tavaly 735 olyan embert lőttek le, akiknél kés vagy lőfegyver volt, 2016-ban 693-at.
Ami pedig a rendőri áldozatokat illeti, az FBI szerint 46-an haltak meg szolgálatteljesítés közben 2017-ben, 2016-ban pedig 66-an.