Lemondott Steve Wynn, az amerikai Republikánus Országos Bizottság (RNC – a Republikánus Párt vezető testülete) pénzügyi vezetője – írja az MTI. A 76 éves kaszinómilliárdost azzal vádolták meg, hogy szexuálisan zaklatott masszőrnőket, egyik munkatársát pedig szexuális együttlétre kényszerítette.
Steve Wynn ostobaságnak nevezte és visszautasította a vádakat, és elvált felesége bosszújának, rágalmazásának minősítette őket. A Reuters beszámolója szerint azt mondta, éppen egy csúnya peres ügyön mennek keresztül. A 75 éves Elaine Wynn ügyvédje visszautasította az állítást.
Mindazonáltal szombaton – egy nappal azután, hogy az egyik újság terjedelmes riportban számolt be szexuális zaklatási ügyeiről – Steve Wynn benyújtotta lemondását. Közleményében ezt azzal indokolta, hogy nem akarja „szükségtelenül elvonni a figyelmet” a republikánusok „hihetetlen sikereiről, amelyeknek folytatódniuk kell”.
Az RNC elnöke, Ronna McDaniel bejelentette: elfogadták a lemondást. McDaniel nem kívánta kommentálni sem a vádakat, sem a lemondást.
Az állítólagos zaklatási ügyekről a The Wall Street Journal című lap adott hírt. A lap Steve Wynn több mint egy tucat munkatársával készített interjút, és rábukkant bírósági dokumentumokra is, amelyek szerint a milliárdos 7,5 millió dollárt fizetett egy manikűrösnek, mert szexuális együttlétre kényszerítette őt.
Steve Wynn nemcsak a Republikánus Párt pénzügyeinek intézője volt, hanem a párt egyik nagy anyagi támogatója is.