Jeruzsálem különleges státuszából adódóan az egyetlen megfelelő, reális megoldás, hogy közvetlen tárgyalások eredményeképpen Izrael mellett a palesztin állam fővárosává is válik – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn, mondván, az Európai Unió elkötelezett az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldáson alapuló rendezése ügyében. Mogherini kijelentése illeszkedik a Vatikán véleményéhez, illetve enyhíteni igyekszik azon a kiélezett helyzeten, amelyet Donald Trump döntése eredményezett, melyben Jeruzsálemet nevezte meg Izrael fővárosaként.
A főképviselő az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tárgyalásai előtt kiemelte, az unió továbbra is azon dolgozik, hogy előmozdítsa a közvetlen tárgyalásokat Izrael és a palesztinok között, ezért a miniszterek hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is tárgyalnak; illetve dönthetnek arról is, hogy következő brüsszeli tanácskozásukra meghívják az Arab Liga képviselőit, akikkel megvitathatnák a békefolyamat előmozdításának lehetőségét.
Mogherini korábban hangsúlyozta, az Európai Unió elkötelezett a kétállami megoldáson alapuló békés rendezés (Izrael mellett egy független palesztin állam létrehozása) iránt, mert ez az egyetlen lehetőség, amely szavatolja a békét és a biztonságot mind a palesztinok, mind az izraeliek számára.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kijelentette, Franciaország támogatja, hogy az Európai Unió azon kezdjen dolgozni, hogy szorosabb együttműködést biztosító megállapodást kössön a palesztinokkal.
Didier Reynders belga külügyminiszter szerint az lenne az ideális, ha az unió az Egyesült Államokkal együtt hozna létre a megbékélés irányába mutató kezdeményezést.