„Trump buldózerrel változtatná meg” az iráni atomalkuról szóló megállapodást

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint külpolitikai hiba utolsó esélyt emlegetni.

MN
2018. 01. 13. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszország elutasítja Donald Trump amerikai elnök közleményét az iráni atomprogramról kötött hathatalmi megállapodással kapcsolatban. Az amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését, de mint írta, „ez az utolsó eset”, hogy – igazolva a nukleáris megállapodásban foglaltak Irán általi betartását – kiterjeszti a szankciók felfüggesztését további százhúsz napra.

Az Egyesült Államok még nem vonul ki a megállapodásból, de a mostani igazolás jelentette „az utolsó esélyt”. Ha viszont nem kerül elérhető távolságba az egyezmény módosítása, Washington a maga részéről azonnal felmondja – írta Trump. Irán erre reagálva közölte, hogy nem hajlandó újratárgyalni a megállapodást.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szombaton orosz hírügynökségek szerint kijelentette, hogy Trump „buldózerrel próbálja megváltoztatni a megállapodást”. Hozzátette, hogy szerinte az amerikai kormány már eldöntötte, hogy felmondja a megállapodást, és ez szerinte nagy külpolitikai hiba volt.

Az Európai Unió szombaton első állásfoglalásában hűvösen reagált az amerikai elnök indítványára. Az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, Federica Mogherininek a szóvivője leszögezte, hogy az EU tartja magát az Iránnal kötött atomalkuhoz. „Számunkra a legfontosabb a megállapodásban foglaltak teljes és hatékony betartása” – fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: tudomásul veszik Donald Trump nyilatkozatát.

A német külügyi tárca annyit közölt, hogy folytatja a megállapodás végrehajtását, és a berlini vezetés találkozni fog európai partnereivel, megvitatandó, hogyan reagáljanak az amerikai elnök álláspontjára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.