Trump volt főtanácsadója távozik a Breitbart Newstól

Többen is elhatárolódtak Steve Bannon nyilatkozatától, amelyben az elnök fiát rossz színben tüntette fel.

MTI
2018. 01. 10. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A távozást a Breitbart News honlapján jelentette be kedden.

„Steve értékes része az örökségünknek, mindig hálásak leszünk a hozzájárulásáért és mindazért, amit segített elérnünk” – hangsúlyozta a közleményben Larry Solov, a Breitbart vezérigazgatója.

Bannon távozására sok elemző számított, kivált azután, hogy a lap egyik tulajdonosa, Rebekah Mercer pénteken a The Washington Postnak adott rövid nyilatkozatában elhatárolódott tőle a Donald Trump elnökre tett, neki tulajdonított becsmérlő megjegyzések miatt.

Pénteken került ugyanis boltokba a Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyv, amely jórészt Bannon közreműködésével, a vele is készített interjúk alapján íródott. A könyvben a szerző a többi között azt állítja, hogy a Trump vezette Fehér Házban káosz uralkodik; hogy Trump nagyobbik lánya, Ivanka Trump szeretne az Egyesült Államok első női elnöke lenni; és azt írja, hogy Bannon szerint ifjabb Donald Trump találkozója oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején hazaárulás és hazafiatlan cselekedet volt.

Steve Bannon a hétvégén egy hírportálhoz eljuttatott közleményben kért bocsánatot az elnök fiával kapcsolatban neki tulajdonított mondatokért, azt állítva, hogy amit az ifjabb Trumpról mondott, az Paul Manafortra, Donald Trump elnökválasztási kampányának első menedzserére vonatkozott. Bocsánatkérő közleményében Bannon dicsérte Donald Trumpot, és az elnök „történelmi teljesítményét” hangsúlyozta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.