Michael Roth, a német külügy európai ügyekért felelős államminisztere csütörtökön tett nyilatkozatában az MTI összefoglalója szerint kiemelte, hogy a kormány jogszabályjavaslatai megnehezítik, és talán lehetetlenné is tehetik a menekülteket és menedékkérőket segítő civil társadalmi szervezetek munkáját.
A Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa hozzátette, hogy az aggályokat „félreérthetetlenül” kifejezésre juttatta a magyar kormány előtt. Hangsúlyozta, hogy akár valamilyen oktatási projektről, akár a szociálisan rászorulók támogatásáról, a menekültek vagy a nemzeti kisebbségek ügyéről van szó, „a demokrácia abból él, hogy az emberek kiállnak meggyőződésük mellett”.
Michael Roth nyilatkozata szerint az Európai Unió a négy közös alapszabadság tiszteletére és védelmére kötelez, határokon innen és túl. Hozzátette: „csak élő és kritikus civil társadalommal tudjuk fönntartani az értékek közös Európáját”.
Michael Roth, a baloldali német államminiszter téved – így reagált a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. Szijjártó Péter kiemelte: „az európai szabadságjogok nem vonatkoznak illegális bevándorlókra, és pláne nem vonatkoznak terroristákra”.
Szijjártó szerint a fenti vélemény ez egy közismerten bevándorláspárti szociáldemokrata miniszteré, „egy olyan politikusé, aki mindig is a bevándorlás fontosságát hirdette, és aki maga is bevándorlókat akart behozni Európába a Soros-szervezetekkel együtt”.
A tárcavezető kiemelte: a magyar kormány álláspontja az illegális bevándorlással kapcsolatban egyértelmű és változatlan: az ország határait meg kell védeni, a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, és nem hagyják, hogy az Magyarország bevándorlóországgá váljon. Megjegyezte továbbá: azzal, hogy a kabinet megvédi Magyarország határait, megakadályozza azt is, hogy illegális bevándorlók újabb tömegei érkezzenek Németországba. Ezért – mint megjegyezte – nem várnak köszönetet Michael Rothtól, de a tények tiszteletben tartását elvárnák. A Stop, Soros! törvénycsomag elengedhetetlenül fontos a magyar nemzetbiztonság megvédése érdekében – szögezte le Szijjártó Péter.
A Stop, Soros! törvénycsomag tárgyalását a tervek szerint jövő kedden kezdi meg a Ház, egy részének elfogadásához kétharmados támogatás szükséges. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János kancelláriaminiszter azt mondta, szinte borítékolható, hogy újabb kötelezettségszegési eljáráshoz vezethet a törvénycsomag elfogadása, de vállalják ezt a kockázatot.