– Szóba került a csúcsjelölti rendszer. A tagállami vezetők visszatérnének a korábbi szisztémához, amely szerint ők választanák ki az Európai Bizottság következő vezetőjét. Viszont az Európai Parlament ragaszkodna a csúcsjelölti rendszerhez, amelyben az EP frakciói nevezhetnek meg jelölteket a posztra. Számomra úgy fest, az EP-nek lehet ereje megtartani a csúcsjelölti rendszert. Ezt hogyan látja?
– A 2014-es EP-választások előtt alakult ki az úgynevezett Spitzenkandidat-rendszer, az akkori tagállami vezetők – akiknek hatásköre, hogy jelöljenek a bizottság élére valakit az EP-választás eredményének figyelembevételével – átaludták ezt a folyamatot. Az EP évtizedek alatt folyamatosan erősítette szerepét az uniós intézményrendszerben, erre az egyik legjobb közelmúltbeli példa a csúcsjelölti rendszer. Az EP talált egy kiskaput, amelyet aztán ki is használt. A pártcsaládok jelöltet állítottak, csináltak egy kampányt is tévévitával és kampánykörúttal, emlékezhetünk, Jean-Claude Juncker kampánybuszának budapesti látogatásán Deutsch Tamás mondott beszédet. A tagállami vezetők ezt a folyamatot 2014-ben nem vették komolyan, azt gondolták, hogy majd simán felülírják a végén. Csakhogy addigra olyan szépen fel lett építve ez az egész, hogy az EP-választás után már nem tudtak elugrani a lavina elől. Angela Merkel – aki alapvetően nem támogatta Juncker jelöltségét – is kénytelen volt elfogadni, hogy az EP akarata érvényesül. A bizottsági elnökről a végső döntést az Európai Parlament hozza meg szavazás révén – ez adja a zsarolási lehetőséget az EP-nek, amit már most, a jövő évi elnökjelölés előtt több mint egy évvel ki is játszott. Közölte, senkit sem szavaz meg, aki nem volt Spitzenkandidat, azaz csúcsjelölt. Nyilatkozatok szintjén ezt le lehet söpörni – ahogy meg is tették a legutóbbi uniós csúcson február végén –, de
az előző EP-választás precedenst teremtett, így a Spitzenkandidat-rendszer továbbélésére nagy az esély.
– Valószínűleg a tagállami vezetők sem kockáztatják majd meg, hogy az EP makacssága miatt ne legyen új Európai Bizottság.
– Sok szempontból szükség is van a zökkenőmentes váltásra, hiszen az EU új, brexit utáni költségvetését is el kell fogadni, feltehetően az EP-választást követően. E kérdésben is el kell gondolkodni, mi az okosabb: Brüsszellel szabadságharcot vívni, vagy szövetségeket építeni és konstruktív hangnemet megütni, amelyek révén kedvezőbb költségvetést lehet kivívni. Éles vita megy most arról, hogy politikai kondíciók legyenek-e kötve az uniós költségvetéshez. Ez annak a következménye, amit a nettó befizetők láttak a mi régiónkban is az elmúlt években: mennek az euroszkeptikus hangvételű kampányok, miközben az adott ország az uniós forrásokra támaszkodik, ráadásul ezen forrásokat rosszul is használják fel, vagy el is tulajdonítják azokat. A nettó befizetők csak úgy tudják elfogadtatni otthon azt, hogy többet kellene befizetni a költségvetésbe, ha valahogyan garantálni tudják, hogy a pénzüket nem fogják ellopni, és arra használják majd, amire adják, tehát felzárkóztatásra.
Az előttünk álló időszak nagy kérdése, hogy milyen típusú politikai kondíciókban egyeznek meg az európai vezetők, mert nincs kétségem afelől, hogy valamilyen feltételrendszer biztosan lesz.
Ha a demokrácia minőségéhez próbálják majd kötni, az nehéz dió lesz, abból vég nélküli viták alakulhatnak ki, hiszen nehéz meghatározni, hol a határ jogállam és nem jogállam között. Reálisabb elképzelés lehet, hogy az Európai Ügyészség elfogadásához kössék a kifizetéseket – Magyarország például még nem csatlakozott ezen intézményhez. Azzal a veszéllyel is lehet szembesíteni a tagállamokat, hogy ha korrupciógyanú merül fel egy-egy uniós projekt kapcsán, azt a pénzt elveszíthetik, és az Európai Bizottság saját hatáskörben oszthatja ki az adott országban, kiiktatva a korrupt helyi hálózatokat. Jelenleg korrupciógyanú esetén az adott projekt bukhat, de a pénzről nem kell lemondjon az ország, hanem felhasználhatja máshol – az igazi veszély az lenne, ha el is veszíthetné ezeket az összegeket.
– Mennyiben ronthatnak a magyar kormány pozícióin az olyan botrányok, mint az Elios-ügy?
– Az általam említett két eszköz bevezetése az Elios-ügy vagy Mészáros Lőrinc gazdagodása kapcsán is indokolható lenne. A felcsúti polgármester cégeinél a bevételek több mint 80 százaléka uniós forrásból ered az Átlátszó kimutatása szerint. Amikor ezt látják Brüsszelben és a nettó befizető országok fővárosaiban, akkor nyilvánvalóan megerősödik az érzet, hogy ez így nem mehet tovább. Az nem fog menni, hogy egyszerre legyen az utcán az Állítsuk meg Brüsszelt! plakát és közben a kormányközeli üzletemberek bevételeinek több mint 80 százaléka uniós pénzből érkezzék.
Ez kiverte már a biztosítékot, és orvosolni is akarják majd a nettó befizető országok.
– Az EU-hoz való viszony, az Európai Unió maga mennyire lehet központi témája a mostani magyar választási kampánynak? Korábban az látszott, hogy az országgyűlési választási kampányokban az EU nem nagyon volt téma, az Állítsuk meg Brüsszelt! is két voksolás között jött elő.
– Brüsszel egyike lett a kormány ellenségképeinek. A kutatási eredmények miatt Brüsszelt mondanak és nem Európai Uniót, mivel előbbi kapcsán negatívabb asszociációk jönnek elő az emberekből, az EU támogatottsága viszont továbbra is 70 százalék körüli. A Fidesz régóta használja a „megvédjük az országot” narratívát, ennek keretében jött elő Brüsszel is. A jelenlegi kampányban úgy tűnik, Soros György és az ENSZ a két fő ellenségkép, de ez hétről hétre változhat, a kérdés az, hogy a bevándorlás kérdésének melyik aspektusát mikor veszik elő, hangsúlyos lesz-e például a kvóta témája. Kérdés persze, hogy amennyiben a Fidesz–KDNP győz, a választásokat követően, az uniós költségvetési vita során milyen viszonyt alakít majd ki a kormány az EU-val, továbbviszik a konfliktusos hangnemet vagy sem. Amennyiben igen, és e kulcsfontosságú periódusban sem konstruktivitásáról tesz tanúbizonyságot a kormány, azzal jó jelét adja, hogy
egy potenciálisan kialakuló többsebességes Európában a periférián képzeli el hosszú távon is Magyarország jövőjét.
– Sok esetben látni a Fidesz kapcsán, hogy itthoni kommunikációban harcias retorikával éltek, de Brüsszelben a kiszivárgó információk szerint hevesen bólogatnak. A költségvetési vitában előfordulhat hasonló forgatókönyv?
– Az is az egyik oka annak, hogy a magyar kormány a lengyelekkel ellentétben mindig kislisszol a komolyabb szankciók alól, hogy az európai vezetőkkel szemben kompromisszumkészebb hangot ütnek meg, mint a makacs lengyel vezetők, akik ugyanazt mondják Brüsszelben, mint otthon.
A költségvetési vitában is segíthet az Orbán-kormánynak a kinti párbeszédkészebb hangnem, de alighanem nagyobb súllyal esik latba az elmúlt évek politikai tapasztalata.
Orbán Viktor évértékelő beszédében Brüsszel mellett Berlint és Párizst is kiemelte olyan helyekként, ahonnan a veszély érkezik Nyugatról. E szavakat hiába szánja a miniszterelnök belpolitikai fogyasztásra, azonnal eljutnak az említett helyekre. Ez nem a legjobb stratégia ahhoz, hogy egy, az uniós pénzekre ilyen mértékben építő kormány jóindulatot nyerjen el a költségvetési viták során. Ezért fontos, hogy milyen lesz a hangnem a választások után, amikor már nem lehet a kampányüzemmódra fogni a kemény szavakat.
Névjegy
Bíró-Nagy András (1982) politológus, nemzetközi kapcsolatok szakértő, az MTA TK Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa. A Policy Solutions társalapítója, kutatási igazgatója, a Magyar Politikatudományi Társaság elnökségi tagja. 2013–2014-ben Andor László uniós biztos politikai tanácsadójaként dolgozott az Európai Bizottságban. Főbb szakterületei az európai integráció, a posztszocialista régió európaizációja, illetve a populizmus, radikalizmus és euroszkepticizmus mozgatórugóinak kutatása. Doktori fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, korábban a London School of Economics Public Policy and Administration szakán végzett.