Nyakába kötött kötéllel vetette a mélybe magát egy 65 éves aktivista a holland parlament nézői erkélyéről egy vita közben – adta hírül a holland NOS televízió honlapja, a Nos.nl, majd az AFP hírügynökség tudósítása alapján a német RP Online is.
A rendőrség tájékoztatása szerint a német határ közelében fekvő Groenlo városból származó férfi az ugrás előtt kötelet kötött a nyakába, amelynek másik végét a nézői tribün üléssorához erősítette.
A mentők kiérkezésekor még öntudatánál volt. Kórházba szállították, állapota ismeretlen.
Holland médiahírek szerint az aktivista a cannabis legalizálásáért küzdött.
Az eset egy szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló vita közben történt, amikor a liberális Arno Rutte képviselő szólalt fel a holland alsóházban.
A parlamenti kamerák videofelvételein kiáltásokat lehetett hallani, és az látható, ahogy a beszédét hirtelen megszakító képviselő megijed. A parlamenti ülést a nap hátralevő részére felfüggesztették.
Később a flamand nyelvű szociális hálózatokon felbukkant az aktivista búcsúlevele is: „Bocsásd meg a cselekedetemet, meg kellett tennem, hogy felrázzam a politikát” – írta a 65 éves férfi, aki utolsónak szánt írásában is a cannabis legalizálása mellett érvelt.
A NOS szerint hasonló esetre volt már példa a holland parlamentben.