Néhány héttel a választások előtt ellentmondásos hangulatban telt a március 15-i békemenet, amelyről a fontosabb külföldi lapok, például a Die Presse is megemlékeztek. Többségük szerint Orbán Viktor fenyegetőző mondatainak hátterében a félelem állhat, hiszen több miniszter is durva botrányba keveredett az utóbbi időben, ráadásul a Fidesz egy polgármester-választást is elvesztett Hódmezővásárhelyen.
A The New York Times azt írja, hogy Orbán beszédében apokaliptikus képet festett Nyugat-Európáról, miszerint az érkező migránsok lassan „többségbe kerülnek” a született európaiakkal szemben. A miniszterelnök szerint akik nem zárják le a határaikat, azok „el fognak veszni”, és lassan, de biztosan felemészti őket a tömeges bevándorlás. Orbán azt is kijelentette, hogy a nyugat-európai fiatalok meg fogják élni a napot, amikor kisebbséggé válnak, és elvesztik majd a helyet, amelyet addig hazájuknak neveztek. A kormányfő nem először hozta fel azt a jóslatát sem, hogy a muszlimok Európába érkezésével az öreg kontinens elhagyja majd az eddigi keresztény hagyományait, és kultúrája is feledésbe merül. Az ilyen vélemények vezethettek ahhoz is, hogy Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa rasszistának és idegengyűlölőnek nevezte Orbánt – folytatta a lap.
A Die Welt szerint a magyar nemzeti ünnepből pártfelvonulás és erőpróba lett. A cikk szerzője, Boris Kálnoky azt boncolgatja, hogy Orbán hiába vitt százezreket az utcára, míg az ellenzék pedig csak ezreket, a kormány igencsak aggódik a közelgő választások miatt. A lap szerint a nagy kampány egy hatalmas „szórakoztató előadássá” változott, amelyben a kormánymédiumok szinte a Csillagok háborúja című hollywoodi film fő gonoszaként, Darth Vaderként ábrázolják Soros Györgyöt. A „kormánnyal szemben kritikus lapok” (a Magyar Nemzet – a szerk.) eközben leleplezték a miniszterelnök-helyettes nagyvadakra helikopterrel folytatott vadászatát, és megjelent egy „idős hölgy” is, akinek érdekes módon pont „akadt néhány milliárd eurója”, hogy rábízza egy miniszterre, Kósa Lajosra.