A libanoni Hezbollah, illetve az iraki és bahreini lázadók által használt pokolgépekhez hasonló robbanószerkezeteket alkalmaznak a jemeni polgárháborúban is, ami arra utal, hogy ezeknek a fegyvereknek az előállításához Iránnak mindenképp köze van – állapította meg a világ válságövezetiben használt fegyvereket vizsgáló független oknyomozó szervezet, a Conflict Armament Research hétfőn közzétett jelentésében.
Az ENSZ és a nyugati országok régóta azzal gyanúsítják Iránt, hogy fegyverekkel látja el Jemenben a síita húszi lázadókat, akik 2014 szeptemberében átvették az ellenőrzést a főváros, Szanaa felett. A vádak szerint Irántól származhatnak azok a ballisztikus rakéták is, amelyeket a húszi harcosok szaúd-arábiai célpontokra lőnek ki.
A Conflict Armament Research januárban vizsgált meg egy kőnek álcázott robbanószerkezetet, amelyet egy út mentén rejtettek el Moka város közelében, Szanaától 250 kilométerre délnyugatra. A szervezet nyomozói és független szakértők is arra a következtetésre jutottak a pokolgép elemeinek vizsgálata alapján, hogy azok összetétele és konstrukciója hasonlít az Iránhoz és a Hezbollahhoz köthető robbanószerkezetekhez. (Az oknyomozó szervezet az Egyesült Arab Emírségektől, Németországtól és az Európai Uniótól kap pénzügyi támogatást arra, hogy vizsgálja a jemeni polgárháborúban bevetett fegyvereket.)
„Ezt már nem igazán lehet tovább tagadni, miután az összetevők eredetét vissza lehet követni iráni szállítókhoz” – mondta Tim Michetti, a Conflict Armament Research egyik vezető munkatársa. Irán mindig is tagadta, hogy fegyverekkel látná el a jemeni húszi lázadókat, és Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter „koholt bizonyítéknak” nevezte a hétfőn közzétett legújabb jelentést. Alireza Mirjuszefi, az ENSZ-hez delegált iráni misszió szóvivője is elutasította a jelentést, és kijelentette: a húsziknak nincs szükségük (iráni) fegyverekre, mert az Ali Abdallah Száleh volt elnök uralma idején vásárolt fegyverek hatalmas készletei állnak rendelkezésükre.
Az iráni cáfolatok ellenére a jemeni húszik felfegyverzése illeszkedne abba a stratégiába, amelyet az iszlám köztársaság követ az Irakkal az 1980-as években vívott háborúja óta. Irán azóta nagyrészt elkerülte a közvetlen konfrontációt külföldi ellenfeleivel, és helyette inkább az érdekeit képviselő más csoportokra hagyatkozik, amelyeket fegyverekkel lát el a Forradalmi Gárdának a külföldi műveletekben bevetett al-Kudsz alakulatán vagy más közvetítőkön keresztül. Elemzők szerint a jemeni lázadókhoz érkező fegyverszállítmányokkal Irán alacsony költségek mellett tudja kivéreztetni regionális riválisát, a jemeni kormányerőket segítő Szaúd-Arábiát, miközben tagadja az ellene felhozott vádakat.
A húszi felkelők ellen 2015 márciusában – éppen három éve – lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. Az utóbbi három évben mintegy 10 ezer ember vesztette életét a konfliktusban, 53 ezren megsebesültek, és az országban nagyon súlyos élelmiszerhiány alakult ki, a lakosságot kolera- és diftériajárvány sújtja.
Az évforduló alkalmából a lázadók több tízezer híve tartott tüntetést hétfőn Szanaában. A demonstrációt „az agresszióval szembeni ellenállás” jegyében szervezték, a résztvevők háborús dalokat énekeltek, zsidó-, keresztény- és Amerika-ellenes verseket skandáltak, és feltüzelt hangulatú beszédeket hallgattak. Abdel-Malik al-Húszi, a síita lázadók vezetője egy vasárnap esti beszédében azt mondta: „a jemeniek készek további áldozatokat vállalni”.