Magyar orvos látta el a megmérgezett orosz kémet

Elképesztő: épp egy hazánkból kivándorolt szakember volt ügyeletben a sürgősségin Salisburyben. Beszéltünk vele.

– Hogy kerül egy fiatal magyar orvos éppen az angliai Salisburybe?
– 2014-ben kezdtem itt dolgozni, először egy fix szerződéses, rövid távú munkának indult, de aztán én jól ereztem magam, a kórház meg elégedett volt a munkámmal; javasolták, hogy pályázzam meg a határozatlan idejű állást. Megpályáztam, megkaptam. Azóta lényegében itt élek. Sürgősségi szakvizsgával egyébként elég könnyű elhelyezkedni bárhol Európában. Erősen hiányszakma vagyunk, mivel rutinszerűen van éjszakás meg hétvégi műszak, sok a beteg, nagy a stressz. Ugyanakkor változatos és kihívásokkal teli szakterület ez, sosem unalmas.

– Az ön szemszögéből nézve pontosan mi történt vasárnap délután?
– Épp a végéhez közeledett a műszakom, amikor a helyi mentőszolgálattól kaptunk egy hívást, hogy úton vannak felénk egy fiatal, súlyos állapotú nőbeteggel, és hozzávetőleg 10 perc múlva érkeznek. Az ilyen hívások teljesen rutinszerűek, azt hivatottak biztosítani, hogy legyen időnk felkészülni, és minél szervezettebben tudjuk átvenni a kritikus állapotú betegeket a prehospitális ellátóktól. 

– Egy rendőr is rosszul lett. Őt együtt hozták be apával és lányával?
– Nem, először csak a két civil érkezett mentővel, ekkor még fel sem merült, hogy esetleg további érintettek is lehetnek.

– Hogy néz ki a protokoll a hasonló esetekben?
– Általában kapunk értesítést a súlyosabb betegek érkezéséről, most is így történt. Ilyenkor a kapott információk alapján próbálunk felkészülni minden eshetőségre, például előkészítjük az ellátáshoz szükséges eszközöket, szólunk a CT-nek, hogy álljon készenlétbe, mert várhatóan szükségünk lesz rájuk stb. Teljesen normális rutinellátásként indult az egész történet.

A 66 éves Szergej Szkripalt, az egykori orosz katonai hírszerző tisztet vasárnap délután mérgezték meg az angliai Salisburyben. A brit sajtó arról ír, hogy Szergej Szkripal, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki kettős ügynökként tíz éven át dolgozott a brit hírszerzésnek, Nyugat-Európában tevékenykedő orosz ügynökök tucatjait leplezte le, és a hivatalos orosz vádak szerint ezért 100 ezer dollárt kapott az MI6-től. Szkripalt 2006-ban Oroszországban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, egy orosz–amerikai kémcsere során ő is távozhatott Oroszországból, és később Nagy-Britanniában telepedett le. A brit sajtó tudomása szerint az elmúlt két évben meghalt Szkripal felesége, bátyja és fia is.

– Az rögtön világos volt, hogy mérgezésről van szó? Tudta előre, hogy kiket hoznak?

– Az első váratlan meglepetés az volt, hogy nem egy, hanem két beteg érkezett. Szerencsére ez csak kisebb fennakadást okozott, egyből meg tudtuk kezdeni mindkét páciens ellátását. Nyilvánvaló volt, hogy valamilyen szer hatása alatt állnak, eleve a helyszíni ellátók is úgy gondolták, hogy valamiféle drog- vagy gyógyszer-túladagolás okozhatja a tüneteiket. 

Az egyetlen szokatlan körülmény talán a két beteg közötti korkülönbség volt, hiszen először azt gondoltuk, hogy talán egy pár lehetnek. Mivel mindketten kritikus állapotban voltak, kezdetben nem volt ismert a személyazonosságuk sem, azt később a rendőrség állapította meg.

– Milyen állapotban vannak most a páciensek?
– Jelenleg mindketten intenzív osztályos ellátásra szorulnak, és továbbra is kritikus az állapotuk.

– Egyelőre tehát nem jelenthetjük ki, hogy egy magyar orvos „mentette meg az orosz kém életét”?
– Sajnos még nem. Egyébként én főleg a hölggyel foglalkoztam, ő volt rosszabb állapotban, de az édesapa is ott volt tőlem két méterre, folyamatosan kommunikáltunk a kollégákkal, segítettük egymás munkáját.

– Kapcsolatban áll még a betegekkel?
– Nem, már az intenzív osztályon kezelik őket.

– Vannak rendőrök a kórházban?
– Erre nem válaszolhatok, de azt azért elmondhatom, hogy a városban érezhetően fokozottabb a jelenlét.

– Milyen a hangulat?
– Az intézményben minden viszonylag gyorsan visszazökkent a normális kerékvágásba. Ezért is szeretem a sürgősségi szakmát: sosem lehet tudni, mi lesz a következő eset, néha improvizálni kell, néha nagyon ritka kórképekkel kerül szembe az ember, de másnap minden kezdődik elölről. Természetesen most mindenki erről az esetről beszél, több helyi és országos lap is folyamatosan erről tudósít. Ettől eltekintve Salisburyben az élet változatlan, a helyiek szerintem inkább érdeklődőek és izgatottak, mintsem rémültek.

– Ön nem fél? Végül is vélhetően egy gyilkosság hiúsult meg a hathatós közreműködésével.
– Én teljes mértékben biztonságban érzem magam.

– Orvosként ugyanúgy érintkezik egy orosz kémmel is, mint bárki mással? Tanítják ezt az egyetemen?
– A „trükk” az, hogy ilyenkor az ember általában nem tudja, hogy a páciens orosz kém, így aztán ugyanúgy jár el, mint másokkal. Egyébként ezért is nagyon fontos a megfelelő védőfelszerelés rutinszerű használata, ami nálunk legtöbbször gumikesztyűt és műanyag köpenyt jelent. A sürgősségi osztályon viszonylag gyakran kerülünk testközelbe fertőző betegekkel, droghasználókkal, náluk is hasonlóan fontos a saját magunk védelme. Az nem rémlik, hogy lett volna külön tantárgy az egyetemen orosz kémek ellátásáról, de a sürgősségi orvostani szakképzésnek mindenhol része a különböző mérgezések, kémiai, biológiai ágensek, esetleg sugárfertőzött áldozatok ellátása, vagy akár egy katasztrófahelyet kezelése. Persze ezek a dolgok egészen máshogy festenek a tankönyv lapjain, mint a való életben.

– Hogy derült ki, hogy idegméregről van szó? Mennyire kirívó egy ilyen eset?
– Vannak különböző speciális tesztek, amelyek segítenek azonosítani a mérget, illetve sokszor a tünetekből vagy a kezelések által kiváltott változásokból is lehet következtetni. Az incidens különlegességét jól jelzi, hogy majdnem egy héttel utána is erről írnak a lapok. Európában szerencsére egyáltalán nem mindennapi, hogy valaki idegméreg által okozott tünetekkel jelentkezzen ellátásra.

###HIRDETES###