– Hogy kerül egy fiatal magyar orvos éppen az angliai Salisburybe?
– 2014-ben kezdtem itt dolgozni, először egy fix szerződéses, rövid távú munkának indult, de aztán én jól ereztem magam, a kórház meg elégedett volt a munkámmal; javasolták, hogy pályázzam meg a határozatlan idejű állást. Megpályáztam, megkaptam. Azóta lényegében itt élek. Sürgősségi szakvizsgával egyébként elég könnyű elhelyezkedni bárhol Európában. Erősen hiányszakma vagyunk, mivel rutinszerűen van éjszakás meg hétvégi műszak, sok a beteg, nagy a stressz. Ugyanakkor változatos és kihívásokkal teli szakterület ez, sosem unalmas.
– Az ön szemszögéből nézve pontosan mi történt vasárnap délután?
– Épp a végéhez közeledett a műszakom, amikor a helyi mentőszolgálattól kaptunk egy hívást, hogy úton vannak felénk egy fiatal, súlyos állapotú nőbeteggel, és hozzávetőleg 10 perc múlva érkeznek. Az ilyen hívások teljesen rutinszerűek, azt hivatottak biztosítani, hogy legyen időnk felkészülni, és minél szervezettebben tudjuk átvenni a kritikus állapotú betegeket a prehospitális ellátóktól.
– Egy rendőr is rosszul lett. Őt együtt hozták be apával és lányával?
– Nem, először csak a két civil érkezett mentővel, ekkor még fel sem merült, hogy esetleg további érintettek is lehetnek.
– Hogy néz ki a protokoll a hasonló esetekben?
– Általában kapunk értesítést a súlyosabb betegek érkezéséről, most is így történt. Ilyenkor a kapott információk alapján próbálunk felkészülni minden eshetőségre, például előkészítjük az ellátáshoz szükséges eszközöket, szólunk a CT-nek, hogy álljon készenlétbe, mert várhatóan szükségünk lesz rájuk stb. Teljesen normális rutinellátásként indult az egész történet.
A 66 éves Szergej Szkripalt, az egykori orosz katonai hírszerző tisztet vasárnap délután mérgezték meg az angliai Salisburyben. A brit sajtó arról ír, hogy Szergej Szkripal, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki kettős ügynökként tíz éven át dolgozott a brit hírszerzésnek, Nyugat-Európában tevékenykedő orosz ügynökök tucatjait leplezte le, és a hivatalos orosz vádak szerint ezért 100 ezer dollárt kapott az MI6-től. Szkripalt 2006-ban Oroszországban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, egy orosz–amerikai kémcsere során ő is távozhatott Oroszországból, és később Nagy-Britanniában telepedett le. A brit sajtó tudomása szerint az elmúlt két évben meghalt Szkripal felesége, bátyja és fia is.