Németország Európa közepén fekvő és egykor megosztott államként különleges felelősséget visel Európa összetartásáért, és küzdenie kell azért, hogy ne sodródjon szét még inkább a kontinens nyugati és keleti része – mondta Heiko Maas német külügyminiszter szerdán Berlinben bemutatkozó beszédében.
A német diplomácia szerdán kinevezett új vezetője a minisztériumban rendezett hagyományos átadás-átvételi ünnepségen hangsúlyozta, hogy világszerte kialakult egy törésvonal, amelynek egyik oldalán a liberális demokrácia és a világra nyitottság hívei állnak, mások oldalán pedig az autoriter törekvések támogatói, akik „vissza akarnak térni a bezárkózáshoz és a nacionalizmushoz”.
Ez a törésvonal a nyugati és az európai társadalmakon is végighúzódik, és a tavalyi választás révén a német szövetségi parlamentben (Bundestag) is megjelent.
A liberális, szabályokon alapuló, demokratikus rend „eróziója sokkal mélyebbre hatol, mint ahogy néhány éve lehetségesnek tartottuk”, ezért most már természetesnek hitt dolgokat is meg kell védeni, és „be kell bizonyítani, hogy minden sérülékenysége mellett továbbra is a nyitott társadalom a legjobb alap a békéhez, az emberi jogokhoz, a jóléthez és a fejlődéshez” – mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.
Soha nem volt még annyira bizonytalan a jövő és annyira éles a verseny a globális rend meghatározásáért, mint most. Németország azonban bátran elfogadhatja a kihívást, tudván, hogy a liberális demokrácia az önkritikus jellege révén az ellentmondásból erőt merít a megújuláshoz, képes az önkorrekcióra, „és akár az urakat is le tudja dönteni trónjukról”, a törésvonal másik oldalán viszont nincs meg ez a képesség. Az autokráciák nem tűrik el az ellentmondást, nem tűrik, ha bárki is megkérdőjelezi őket, „sőt halálfélelmük van ettől” – mondta Heiko Maas.
Kiemelte, hogy Németországnak aktívan részt kell vennie a nemzetközi viszonyok alakításában, és „válaszolnia kell, ha más hatalmak megpróbálják megrendíteni belső rendjét”.
A kibertámadásoknak, a „propagandatrükköknek”, a gazdasági és kulturális befolyásolás különböző formáinak egyre nagyobb szerepük van a nemzetközi kapcsolatokban, és a globalizáció és digitalizáció korában a nemzeti érdekek védelme már nem a határokon túl, hanem az országon belül kezdődik. Németországnak pedig igazodnia kell ehhez a változó környezethez, ezért meg kell újítani régi szövetségeket, és újakat is kell kötni.