Londoni olvasónk, Katalin és három társa háromnegyed tizenegykor álltak be a magyar nagykövetség előtt hosszan, mintegy 200 méteren kígyózó sorba, s csaknem másfél órás araszolást követően tudták leadni szavazataikat. Az idő ugyan viszonylag hűvös volt, mégis nyugodtan, békésen vártak a sorukra a szavazni szándékozók. Kérdésünkre elmondta, négyük közül hárman Londonban tanulnak, dolgoznak, negyedik társuk pedig Newcastle-ből utazott órákat a londoni követségre, hogy leadhassa a szavazatát.
Korábban Katalin haza akart jönni a választás idejére, de karácsonykor, amikor volt gimnáziumi osztálytársaival találkozott itthon, megegyeztek, hogy Londonban közösen adják le voksaikat. Lett volna egy ötödik osztálytársuk is, aki szintén a követségen szeretett volna szavazni, de szakdolgozatát írja, szintén Newcastle-ban, s ezért nem tudott eljönni.
Katalin elmondta, a szavazás nagyon korrekt volt, négyszer-ötször is felhívták a figyelmüket arra, hogy feltétlenül ragasszák le a borítékot, mert az feltétele az érvényességnek. Olyan nagy volt a tömeg, hogy ideiglenes szavazófülkéket is munkába kellett állítani a követség alkalmazottainak. Volt olyan ideiglenes fülke is, amelyeket dobozokkal választottak el a többitől, hogy biztosítsák a voksolás titkosságát. „Ha jól számoltam, legalább harminc fülkében adhatták le szavazataikat az emberek” – tette hozzá.
De bármennyire igyekeztek is a szavazatszedők, nem győzték a folyamatosan növekvő tömeget, így mire Katalin és társai leadták voksukat, a sor hossza minimum megduplázódott. Becslésük szerint legkevesebb három órát kell várnia, aki akkor a sor végén állt, s le szerette volna adni voksát. Noha negyed egy körül az eső is elkezdett esni, nem lehetett olyat látni, aki megunta volna a sorban állást. Pedig amikor elindultak hazafelé, már a belvárosi Westminster Cathedral Halltól a Victoria állomásig s még azon is túl, a mellékutcában is álltak a szavazásra várók.
Hogy kire szavazott, azt Katalin és osztálytársai sem árulták el. Egyébként a sorban állás közben a többi szavazó sem nagyon beszélt arról, kit szeretne Magyarország élére, vagyis hogy kire adja a voksát, inkább az időjárásról és egyéb semleges témákról folyt a szó.
Párizsban szintén sorba kellett állni a szavazóknak, ha nem is olyan hosszan, mint a brit fővárosban. A 444.hu cikke szerint a francia fővárosban volt, aki a maratonról, futóruhában érkezett a szavazóhelyiséghez.
A Hír TV tudósítása szerint Németországban és Brüsszelben sem volt történt fennakadás, bár ezeken a helyszíneken is sorba kellett állni: fél-egy órás várakozás után jutottak az urnákhoz az emberek.
A választásról szóló cikkeinket ide kattintva, a percről percrét pedig itt olvashatják.