Körmendy Zsuzsanna publicista: Miért is van déjà vu érzésem? Ezen gondolkodtam tegnap délelőtt, és akkor hirtelen eszembe jutott a „régi” Mozgó Világ megszüntetése 1983-ban. A hír, hogy megszűnik a Magyar Nemzet, valójában nem lepett meg, hiszen az ominózus G-nap óta ott volt a szerkesztőség feje fölött Damoklesz kardja. Nem metaforának szánom, hogy a lapot akkor gyakorlatilag halálra ítélték. Jóakaratú, befolyásos barátok telefonon figyelmeztettek, menjek el a Magyar Nemzettől, mert aztán már „késő lesz”, és a lap egyébként is „halálra van ítélve”. Így. Lehet, hogy ha a halálos ítélet mint tény nem hangzik el, talán hallgatok a figyelmeztető szavakra. De kenyerem a szó, és ezért a megfogalmazás gyomron öklözött. Egy lapot csak úgy halálra lehet ítélni? Egy ilyen nagy hagyományú polgári napilapot csak úgy le lehet söpörni a semmibe? Csütörtökön már nem lesz Magyar Nemzet az újságosstandokon. De lesz folytatás, ebben biztos vagyok. A halálos ítélet lehet politikai termék. A polgári tradíció nem lehet.
Schiffer András, az LMP alapítója: Egyelőre nehéz konkrétat és véglegeset mondani, mert nagyon friss az ügy, és rendkívül gyorsan változnak az események. De ez egy atombomba. Ha ez megtörténik, az tényleg katasztrófa lenne az ellenérdekű nyilvánosság szempontjából, értve itt nemcsak a Magyar Nemzetet, hanem a Heti Választ is. Függetlenül attól, hogy mára már az internetre áttevődött a politikai nyilvánosság jelentős része, a Magyar Nemzet mégis kultúrkincs. Az elmúlt négy-öt évben a Magyar Nemzet volt gyakorlatilag az egyetlen objektív és a szekértáboroktól távolságot tartó független médium. Ha a szekértáborokon kívüli nyilvánosság megszűnik, az semmiképpen sem kecsegtet túl sok jóval.
Róna Péter közgazdász: Amikor hallottam a hírt, hogy utoljára jelenik meg a lap, rögtön az jutott eszembe, hogy elesett a szabad sajtó utolsó bástyája. A Magyar Nemzet az utolsó napilap volt, amely betöltötte a szabad sajtó szerepét. A tények sajnos azt mutatják, Magyarország Orbán országa lett. A gyűlölet és a gyűlölködés országa, ahogy azt a Biblia megírta. Ez pedig tragédiához vezet. Végtelenül sajnálom, hogy megszűnik a lap. Köszönöm az újságíróinak a számtalan megjelenési lehetőséget, illetve azt a számos érdekfeszítő beszélgetést, amelynek részese lehettem, amikor közösen alakítottuk ki egy-egy megjelenő írás végleges formáját. Az olvasóknak pedig azt üzenem a lap utolsó számában, hogy higgyenek a szeretet erejében.
Lányi András író, filozófus: Hiszen a vesztes ügy – veszteséges. És a szabad gondolat kész ráfizetés. Üzleti értelemben fenntarthatatlan. A sajtószabadság egyébként nem egyik napról a másikra szűnt meg: az olvasókat elcsábította az internet, a hirdetőket elvitte a Facebook és a Google. Most az illúzió is elveszett. Így a hazai sajtót már jó ideje a politika tartja el. Lesz-e új mecénása a lapnak, nem tudhatom. Nehéz elképzelni szellemi életünket nélküle. De az nem mindegy, hogy a nehéz időket látott Magyar Nemzet az utolsó években visszaszerezte rangját, becsületét. Idővel a magyar nemzet is visszaszerezheti még. Most csak ennyit: szép volt, fiúk!
Bod Péter Ákos közgazdász: Egy polgári napilap hallgat el – nem tudni, hogy örökre vagy átmeneti időre – egy olyan országban, amelynek van polgársága. Olyan polgárság, amely ugyan nem elég erős, amely nem elég magabiztos, amely nem elég tájékozott, de van. Az ember csak abban reménykedik, hogy ez a még meglévő, de alulról és felülről mindig fenyegetett polgárság előbb-utóbb ismét hozzájut ahhoz az orgánumához, fórumához, szellemi találkozóhelyéhez, ahol tájékozódni tud, amelynek segítségével magabiztosabb lesz, mert látja, hogy nincs egyedül. Mert tény, hogy egyre többen vannak köztük, akik úgy érzik, egyedül vannak, magukra maradtak. Ha ők rájönnek, hogy mások is így éreznek, vagyis még sincsenek egyedül, akkor egymáson és a társadalmon is segíteni tudnak.
Kukorelly Endre író: A Magyar Nemzet volt számomra mindig „a napilap”, az édesapám is erre fizetett elő. Fiatalkoromban sokáig nem is gondoltam volna, hogy ezen kívül létezik más lap is. Nagyon tetszett, hogy még a rendszerváltás előtti időszakban is képes volt megőrizni valamit a konzervatív, polgári szemléletmódjából. Csak azt tudom remélni, illetve kívánni, hogy ne szűnjön meg; akik képesek, azok tegyenek meg mindent a lap megmaradásáért! Naivságnak tűnhet, de régebben nem gondoltam volna, hogy a lapok tulajdonosai egyáltalán tényezők lennének, mert az újságírói munka számít. A lap helyzete mutatja, hogy az elvégzett munka ellenére mi történhet. Akkor érezhetjük majd az igazi sajtószabadságot, ha egy újság fellapozásakor nem kell a kormány és a média viszonyában olvasnunk a cikkeket.
