Washington emelte a tétet: 1300 kínai terméket sújtanak pótvámmal

Peking bejelentette, hogy arányos választ fog adni a lépésre.

MTI
2018. 04. 04. 8:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az érintett áruk az ipari technológiai, a közlekedési és az egészségügyi szektor termékei, tehát zömmel nem fogyasztói áruk. Washington a pótvámokkal akarja kikényszeríteni, hogy Peking változtassa meg a szellemi termékekkel kapcsolatos gyakorlatát, nevezetesen arra akarja kényszeríteni a Kínában működő amerikai technológiai cégeket, hogy adják át hazai vállalatoknak termékeik szellemi tulajdonjogát és technológiáját. A pótvámok azonban sújtják sok amerikai termelő cég beszállítóit is.

Donald Trump amerikai elnök március 22-én intézkedett arról, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki a kínai acél-, valamint 15 százalékosat az alumíniumtermékekre, és akkor jelentette be, hogy további akár 60 milliárd dollár értékű kínai árura tervez vámot kivetni. A kereskedelmi hivatalnak onnan számítva 15 napja volt előzetes listát készíteni a vámmal sújtandó kínai árukról, és most kezdődik a javaslat május közepéig tartó társadalmi vitája, amely után véglegessé teszik a listát.

Kína tagadja, hogy ki akarná kényszeríteni a technológiai transzfert, és Trump bejelentésére válaszul már hétfőtől importvámokat vezetett be évi hárommilliárd dollárnyi amerikai importtermékre, például a sertéshúsra és gyümölcsökre.

A keddi washingtoni bejelentést azonnal elítélte Peking, és közölte, hogy arányos választ fog adni, hasonlóan szigorú vámintézkedéseket vezet be az Egyesült Államok ellen, miközben beperli a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO).

John Frisbie, az Amerikai–Kínai Üzleti Tanács elnöke pedig azt mondta: az általa vezetett szervezet már régóta panaszkodik az amerikai technológiai cégeket hátrányosan megkülönböztető kínai kereskedelempolitikára, de szerinte a javasolt pótvámok bevezetése nem a megfelelő válasz lesz erre.

Óva intette az amerikai kormányt a tervezett pótvámoktól az Információtechnológiai és Innovációs Alap nevű amerikai elemzőintézet is. Robert Atkinson, az intézet elnöke azt mondta: a kormánynak olyan intézkedéseket kellene hozni Kínával szemben, amelyekkel gazdasági és kereskedelmi politikájának megváltoztatására kényszeríti, de nem olyanokat, amelyekkel áremelkedést és fogyasztáscsökkenést idéz elő az Egyesült Államokban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.