A februárban megbuktatott, azóta ügyvivői hatáskörrel működő Orban-kormány miniszterei is házi karanténba kerültek, miután a tavaly november óta kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik szenátoránál kimutatták a fertőzést. A törvényhozó az elmúlt napokban részt vett a párt vezető testületeinek a kormányválsággal kapcsolatos egyeztetésein.
Járványügyi óvintézkedések közepette szavaznak az új kormányról
A koronavírus romániai gyors terjedése miatt rendkívüli óvintézkedések közepette kezdődött meg szombaton a parlamentben Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt régi-új kormányának beiktatása.
Ludovic Orban nem változtatott a kabinet névsorán, de az ügyvivő tárcavezetők – miniszterjelölti minőségükben – alkalmasságát szombaton ismét véleményeznie kellett a parlamenti szakbizottságoknak.
A világ második legnagyobb alapterületű közintézményének számító román parlament épületében elkülönített, előzőleg fertőtlenített folyósokat jelöltek ki az egészségügyi maszkkal érkező honatyák számára, akiket orvosok vártak, hogy egyúttal mintát vegyenek tőlük a koronavírus-teszthez. A házi karanténban lévő miniszterjelölteket videokonferencia formájában hallgatták meg a törvényhozók.
A bizalmi szavazást megelőző plenáris vita ezúttal elmaradt, a kétkamarás parlament 465 képviselője és szenátora ugyanis nem ült össze egy terembe, hanem a frakciók szerint különböző időpontokra beosztva, egyesével mehetnek be egy kisebb szavazóterembe, ahol fertőtlenített „szavazógolyókkal” voksolnak.
A koronavírus-válság miatt most már valamennyi párt egyetért abban, hogy véget kell vetni a politikai csatározásnak és a szükséges intézkedések meghozatalára képes, teljes jogú kormányra van szüksége az országnak.
A jobbközép kormány beiktatása nem lehetséges a parlament baloldali többségének támogatása nélkül. A törvényhozók egy része – és éppen a PNL képviselői és szenátorai – a házi karantén szabályai miatt ugyanis nem vehet részt a szavazáson. Az ügyvivő miniszterelnök és a kormánytagok tesztje ugyan negatív lett, de ez nem azt jelenti, hogy elhagyhatják a karantént.
A szombat délelőtt kezdődő szavazás több órán át tarthat: ezután derülhet ki, hogy beiktatja-e hivatalába távolétében Ludovic Orban régi-új kormányát a román parlament.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBiden beismerte, hogy felhagynak a fegyverszállítással
Az amerikai elnök komoly lépésre szánta el magát.
Börtönbüntetésre ítélték Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendezőt
Raszulof új filmje szerepel a cannes-i filmfesztivál programján.
Mezőgazdasági szükségállapotot vezettek be három orosz régióban a fagyok miatt + videó
Az elkövetkező három nap során több régióban újabb fagyok várhatók.
Nemet váltott egy rab Spanyolországban, hogy hamarabb szabaduljon
A transztörvény tavalyi elfogadása óta a spanyol börtönökben többször fordult elő visszaélés a férfi elítéltek körében, akik nőnek vallják magukat, hogy kedvezményeket kapjanak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia
Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára
Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt
Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott
A Real Madrid ellen teheti végképp tönkre a szezonját a Bayern München - élő
Neuer hősből antihős lett, a Real a 87. percben még kiesésre állt, de döntős
Reménytelen helyzetbe került Ukrajna?
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBiden beismerte, hogy felhagynak a fegyverszállítással
Az amerikai elnök komoly lépésre szánta el magát.
Börtönbüntetésre ítélték Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendezőt
Raszulof új filmje szerepel a cannes-i filmfesztivál programján.
Mezőgazdasági szükségállapotot vezettek be három orosz régióban a fagyok miatt + videó
Az elkövetkező három nap során több régióban újabb fagyok várhatók.
Nemet váltott egy rab Spanyolországban, hogy hamarabb szabaduljon
A transztörvény tavalyi elfogadása óta a spanyol börtönökben többször fordult elő visszaélés a férfi elítéltek körében, akik nőnek vallják magukat, hogy kedvezményeket kapjanak.