Augusztusig 82 ezren halhatnak meg az Egyesült Államokban a koronavírus járványban egy, a Fehér Ház által is mérvadónak tekintett matematikai modell szerint, amelyben a WHO adatai és kórházi tapasztalatok mellett a Kínában és Olaszországban lezajlott eseményekre támaszkodtak – írta a CNN.
Megdöbbentő előrejelzés az Egyesült Államokból
A Fehér Ház által is mérvadónak tekintett matematikai modell jósolta meg a várható fertőzöttek és elhalálozók számát

Mint írták, a modell szerint legalább 39 ezer, legfeljebb pedig 141 ezer halálesetre lehet számítani, a 82 ezres szám a várható elhalálozások középarányosa, vagyis a leginkább reálisnak tekinthető előrejelzés. A magas mortalitási arányon a társadalmi érintkezések lecsökkentése, az úgynevezett social distancing sem képes számottevően javítani. A korlátozó rendelkezéseket egyébként Donald Trump elnök április végéig meghosszabbította.
Számítások szerint a fertőzések száma április közepén tetőzik az USA-ban, s akkor naponta akár kétezren is meghalhatnak.
A modell szerint nagyjából 224 ezer kórházi ágyra lesz akkor szükség, ami 61 ezerrel több a jelenleg rendelkezésre álló felszereltségnél.
Csak New Yorkban – ahol a járvány az USA többi részénél hamarabb tetőzhet – több mint 70 ezer kórházi ágyra lehet szükség április második hetében, ám a férőhelyek nagy részével – közel 60 ezer ággyal – nem rendelkezik a város, amelynek közel 9 ezer lélegeztetőgépet is be kellene szereznie a következő napokban, hogy felkészüljön a kritikus állapotú tömegek ellátására. Andrew Cuomo a legrosszabb forgatókönyvre készülve 30 ezer készüléket rendelt, és úgy véli, akár 140 ezer kórházi ágyra is szükség lehet, ezért tábori ágyak tömegeit helyezik el az arra alkalmas helyeken, csarnokokban.
Florida szintén gócponttá válhat, de több másik állam – például a kisebb területű és lakosságú Louisiana – egészségügye számára is komoly megpróbáltatásokat jelenthet a járvány.
A 35 milliós Kaliforniában – ahol eddig 120 haláleset – azonban az intenzív osztályokon is várhatóan lesz elegendő kapacitás a súlyos betegek ellátására. Érdemes megjegyezni, hogy az USA tagállamai még nem rendeltek el utazási korlátozásokat.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kiderültek a részletek az ukrajnai tűzszüneti javaslatról
Meg lehet állítani a vérontást, ez az elképzelés.

Kijev újabb véres támadás célpontja, Zelenszkij elutasítja a tűzszünetet
Vér folyik az ukrán főváros utcáin.

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Itt a bejelentés: az ukrán elnök menthetetlen.

Trump: Ez szégyen!
Kemény üzenetet küldött az amerikai elnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A ChatGPT nem tudta megoldani a matekérettségi egyik feladatát

India csapást indított Pakisztán ellen, több halottja van a támadásnak

Erdő Péter utoljára üzent haza a bezárkózás előtt: ezt üzeni a magyaroknak

Vezércikk - Megdupláznák Ukrajna uniós katonai támogatását + videó

Áll a bál, Schumacher elárulta: Hamilton gyorsan távozhat a Ferraritól

Simion nem Georgescu – sokkal, de sokkal rosszabb

Tévúton a jogállamiság felkent őrei

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Marciniak játékvezető fejét követelik, mert mindig a Barcelona ellen döntött + videó

Dark Weber hazudik

A lakók meg takarítanak

Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kiderültek a részletek az ukrajnai tűzszüneti javaslatról
Meg lehet állítani a vérontást, ez az elképzelés.

Kijev újabb véres támadás célpontja, Zelenszkij elutasítja a tűzszünetet
Vér folyik az ukrán főváros utcáin.

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Itt a bejelentés: az ukrán elnök menthetetlen.

Trump: Ez szégyen!
Kemény üzenetet küldött az amerikai elnök.