A mulandó helyett a valóban lényeges meglátására szólított fel a pápa

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének legelső interneten közvetített virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres Szent Péter-bazilikában mutatott be.

Forrás: MTI2020. 04. 05. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pápa arra kérte mindazokat, akik nem tudnak részt venni a húsvéti szertartásokon, otthonukban imádkozzanak, akár a tömegkommunikációs eszközökön keresztül.

Olaszország templomai is üresek voltak, az idén elmaradt az olajfaágak szentelésének virágvasárnapi hagyománya.

Németh Norbert a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az üres Szent Péter térnél úgy nyilatkozott az MTI-nek, a körülmények megváltoztak, nincs tömeg, nem jönnek zarándokok, egyedül a celebráns van, és az a liturgia, melyet ő mutat be. „Ez a lényeg meglátására segít bennünket, a lelkünk, látásunk és hallásunk is jobban odafigyel, hogy meghalljuk Isten hangját” – mondta az intézet rektora.

A nagyhét összes szertartásának helyszíne a Szent Péter-bazilika lesz. Nagycsütörtökön elmarad a lábmosás szertartása, amelyet Ferenc pápa 2013 óta többnyire börtönben mutatott be, a nagypéntek esti keresztút helyszíne sem a Colosseum, hanem a vatikáni bazilika lesz. Itt mutatja be a pápa a húsvét vasárnapi misét is, az ezt követő beszédével, és Urbi et Orbi áldásával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.