Szerte a világban százmilliókat fenyeget áruhiány, elsősorban Afrikában, ahol az emberek nagyban függenek az élelmiszerimporttól és az azok finanszírozásához szükséges exporttól – figyelmeztetett pénteken az ENSZ.
„Általánosságban ugyanolyan élelmezési traumával nézünk szembe, mint az aszály, illetve olyan keresleti traumával, mint a recesszió idején, de itt egyszerre jelentkezik mindkettő” – magyarázta Arif Husain, az Élelmezési Világprogram (WFP) közgazdásza Rómából sugárzott sajtótájékoztatóján.
„Mindkét trauma egyszerre van jelen, és ráadásul globális szinten. Ilyen még valóban nem volt” – tette hozzá a közgazdász.
A WFP szerint a rizs, a szója, a kukorica és a búza export-importja révén 2,8 milliárd embert lehet ellátni évente, közülük 212 millió állandó élelmiszerhiányban szenved, és 95 milliónak súlyos az élelmiszerbiztonsági helyzete.
„Számos szegény ország számára a gazdasági következmények még pusztítóbbak lesznek, mint maga a járvány” – figyelmeztetett pénteken közzétett jelentésében a szakosított ENSZ-szervezet.
A leginkább veszélyeztett földrész Afrika, főként a szubszaharai Afrika, amely 2018-ban több mint 40 millió tonna gabonát importált.
Leginkább Szomália és Szudán van kitéve a gabonaellátásokat fenyegető esetleges zavaroknak, míg más országok, így Angola, Nigéria és Csád az exportjuktól függenek, hogy ki tudják fizetni az élelmiszerimportot.
A kőolajexportáló országok, mint Irán és Irak, valamint a háború sújtotta Jemen és Szíria szintén az élelmiszerhiány fenyegette országok közé számítanak.
„Az alapvető gabonafélék világpiaca jól ellátott, az árfolyamok világszerte alacsonyak, de az élelmiszereket el kell szállítani a termesztő országokból a fogyasztókig. A Covid-19 járvány elleni harc jegyében elrendelt karanténintézkedések ebből a szempontból problémát jelentenek” – figyelmeztet a WFP.
A kikötőkben, ahonnan az exportszállítmányok indulnak – így Argentínában és Brazíliában a társadalmi elégedetlenség miatt -, máris vannak fennakadások.
Franciaországban a gabonaágazat munkaerő- és teherautóhiánnyal küzd a növekvő exportigények és a felvásárlási pánik miatt – áll a jelentésben.