Kitért rá: Lengyelország a negyedik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke több mint 10 milliárd euró. A legnagyobb magyar vállalat, a Mol egyre komolyabb piaci részesedésre tesz szert Lengyelországban – mondta.
Megjegyezte: a következő időszakban fontos feladat lesz Közép-Európában az Észak-Dél irányú infrastruktúra kiépítése.
Jacek Czaputowicz arról beszélt, hogy július 1-jén országa veszi át a visegrádi csoport elnökségét, és dinamikus elnökségre készülnek – már júliusra is terveznek találkozókat -, meg akarják mutatni a világnak és Európának, milyen hatékony ez az együttműködés.
A lengyel politikus is kiemelte, hogy Közép-Európában sikeresen küzdöttek a járvány ellen, a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma sokkal kisebb, mint sok más országban, és most már a korlátozások feloldásán dolgoznak.
Arról is beszélt, hogy a Magyarországot ért kritikák gyakran teljesen alaptalanok voltak, és vissza kellene fogni a bírálatokat.
Kérdésre Szijjártó Péter kifejtette: Magyarországon mindent megtesznek, hogy megvédjék a munkahelyeket, és ehhez beruházások kellenek. Ezért azt várják el az EU-tól, hogy lazítsa a tiltó szabályokat, amelyekkel megnehezíti, hogy a tagállamok támogassák beruházások létrehozását állami forrásokból – jelentette ki.
Ugyancsak kérdésre Jacek Czaputowicz közölte: nem értenek egyet azzal, hogy az uniós támogatásokat a jogállamisággal összekössék, mert ehhez nem lehet objektív kritériumokat meghatározni.

Szijjártó Péter hozzáfűzte: számukra „teljesen érdektelen”, mit mond a LIBE-bizottság, mert ez egy politikailag motivált testület, és „eddig mindig kiderült, hogy hazudnak rólunk”. Összemosni a Magyarországnak és Lengyelországnak a szerződések szerint járó uniós támogatásokat szubjektív feltételekkel elfogadhatatlan, a jogállamisággal semmi probléma nincs a két országban, és az ezzel kapcsolatos viták Európa gyengítése, az európai egység megtörése irányába hatnak – fogalmazott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!