Több tüntetést is betiltottak a német fővárosban

A koronavírus létezését is tagadó, összeesküvés-elméleteket osztó csoportosulások erőszakra készülnek.

Forrás: MTI2020. 08. 26. 21:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A városvezetés döntését üdvözölték ellenzéki pártok is, köztük a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU). Az ugyancsak ellenzéki, a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) berlini vezetői élesen bírálták a tüntetések betiltását. A szenátus – a berlini tartományi kormány – „megtiporja az alapjogokat”, de „ezt nem hagyjuk annyiban” – nyilatkozott az ugyancsak a világjárvány megfékezését célzó erőfeszítések ellen szervezett mozgalom támogatói között számon tartott AfD berlini szervezetének vezetője, Nicolaus Fest.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai összesítése szerint az utóbbi 24 órában 1576 teszttel igazolt SARS–Cov–2-fertőzést regisztráltak. Ez ugyan csökkenés az utóbbi hetek csúcsértékéhez, a szombati 2034-hez viszonyítva, de nagymértékű emelkedés a május elejétől július végéig tartó időszakhoz képest, amikor naponta rendre ezernél kevesebb új fertőzést jegyeztek fel.

A szövetségi kormány szerint mindent meg kell tenni, hogy még a légúti fertőzések szezonjának őszi kezdete előtt ismét a néhány százas szintre süllyedjen a naponta regisztrált új esetek száma – derül ki egy szerdán kiszivárogtatott feljegyzésből, amely Helge Braun kancellárminiszter és a tartományi kormányok illetékeseinek egyeztetéséről készült. A megbeszélésen Angela Merkel kancellár és a tartományi kormányfők csütörtöki videokonferenciáját készítették elő. A konferencián várhatóan újabb járványügyi intézkedésekről állapodnak meg.

Az RKI kimutatása szerint a szerdai új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 236 429 SARS–Cov–2-fertőzést regisztráltak Németországban. A fertőzés okozta betegséggel (Covis–19) összefüggésbe hozott halálesetek száma egy nap alatt hárommal nőtt, 9280-ra. A fertőzöttek túlnyomó többsége legyőzte a vírust, az aktív esetek számát 16 ezer körülire becsülik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.