„Elmegyek Koreába. Beoltatom magam az orosz vakcinával” – jelentette ki Putyin a dél-koreai elnöki hivatalnak az orosz sajtó által ismertetett közleménye szerint, de nem mondta meg, hogy konkrétan melyik fejlesztés alatt álló készítményre gondolt.
A Kreml tájékoztatása szerint a Covid-19 elleni küzdelem fontos részét képezte a két elnök eszmecseréjének. Putyin augusztusban közölte, hogy a lányát beoltották a Szputnyik V-vel. Az orosz kormány több tagja is megkapta már a vakcinát.
Moszkvában hétfőtől érvényesek Szergej Szobjanyin polgármester ajánlásai, amelyek szerint mintegy ötezer vállalatnak lehetőség szerint ismét távmunkára kell átállítania alkalmazottjait, és a 65 év felettieknek tanácsos otthon maradniuk. Miattuk, valamint a szezonális felsőlégúti megbetegedések számának elszaporodása okán az orosz fővárosban előrehozottan megkezdték a távfűtési idényt.
A moszkvai metróban megszigorították az egészségügyi védőeszközök viselésének ellenőrzését. Az orosz főváros közlekedési vállalatának tájékoztatása szerint a közösségi közlekedés több mint 85 ezer utasát bírságolták meg a kesztyű- és maszkviselési kötelezettség május 12-i bevezetése óta. A büntetés 4 ezer rubel (mintegy 16 ezer forint).




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!