A kutatásért és innovációért felelős biztos már hétfőn bejelentette, hogy karanténba vonul, miután stábjának egyik tagja megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal.
Az Európai Bizottság egyik tagja is elkapta a vírust
Koronavírusos az Európai Bizottság egyik tagja, Marija Gabriel. Ezt ő maga jelentette be szombaton. A bolgár politikus az eddigi legmagasabb rangú brüsszeli tisztségviselő, aki elkapta a vírust.
A bolgár politikus első tesztje hétfőn még negatív eredményt hozott, a második azonban már kimutatta a kórokozó jelenlétét a szervezetében. Marija Gabriel közölte, továbbra is otthonában tartózkodik, követi a szabályokat. Mindenkit arra intett, hogy óvja egészségét.
A 27 tagú Európai Bizottság székhelye Brüsszelben van, amely – Madrid és Párizs mellett – jelenleg a koronavírus-járvánnyal leginkább sújtott város Európában – írta az AFP francia hírügynökség.
A bizottság elnöke, Ursula von der Leyen hétfőn rövid időre szintén karanténba vonult, miután közeli kapcsolatba került egy fertőzöttel, de tesztjei negatívak voltak.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzörnyű, ami a kislánnyal történt: öt kóbor kutya támadta meg
Falkában estek neki az ebek. Az őrült támadást egy kamera rögzítette.
Kanada bebörtönözne mindenkit, aki valaha is közzétett „gyűlöletbeszédet” az interneten
Musk: „Ez őrültség, ha így van!”
Kiváló hírt közölt Szijjártó Péter
Nagyra értékeljük a döntést – írta a Facebookon a miniszter.
A sárkány évében – a magyar–kínai együttműködés a csúcson
Hszi Csin-ping Francaiország és Szerbia után hazánkba látogat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat
Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker
„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja
Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!
A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben
Párizsban is győzött, BL-döntős a Borussia Dortmund!
A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után
Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzörnyű, ami a kislánnyal történt: öt kóbor kutya támadta meg
Falkában estek neki az ebek. Az őrült támadást egy kamera rögzítette.
Kanada bebörtönözne mindenkit, aki valaha is közzétett „gyűlöletbeszédet” az interneten
Musk: „Ez őrültség, ha így van!”
Kiváló hírt közölt Szijjártó Péter
Nagyra értékeljük a döntést – írta a Facebookon a miniszter.
A sárkány évében – a magyar–kínai együttműködés a csúcson
Hszi Csin-ping Francaiország és Szerbia után hazánkba látogat.