Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá – jelentette be Igor Matovič kormányfő.
Washington Grönlandon épít repülőteret az F-35-ösök számára
Erre Moszkva is lépéseket fog tenni.
Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá – jelentette be Igor Matovič kormányfő.
A nagy méretű akció, amelynek előkészületei a nyilvánosság kizárásával már három hete folynak, a jövő hét végén kezdődne el néhány járásban próbateszteléssel. A tesztelés többségét két hét múlva tervezik elvégezni.
Az embereket – Szlovákiának több mint ötmillió lakosa van – antigéntesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye 15 perc elteltével már kiértékelhető. Az akció további részleteit várhatóan a vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra – közölte a szlovák miniszterelnök.
Matovič szerint az egész országban mintegy hatezer tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyeken átlagban hét emberre lesz szükség. Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják.
Szlovákiában pénteken 1968 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumok, az elvégzett tesztek 16,5 százaléka végződött pozitív eredménnyel. A járvány halottainak száma 11-el 82-re emelkedett.
Erre Moszkva is lépéseket fog tenni.
A büntetőintézkedések 150 tankerre is vonatkoznak.
A bíró közölte, hogy döntése mind a 34 vádpontot lefedi.
Ausztriában megbukott a választáson vesztes pártok koalíciós törekvése, így a jobboldali Osztrák Szabadságpárt alakíthat kormányt.
Kamion és kisbusz karambolozott az M1-esen, lezárták az autópályát
Megszólalni sem tud a sokktól az édesapa, akinek elgázolták a kislányát és a feleségét péntek reggel
Házasság első látásra Reni lecserélte a férjét?
Háború Ukrajnában - „Ilyen hozzáállással nem lehet elfogadni egy országot semmilyen nyugati szövetségi rendszerben” + videó
A fél internet Fehér Krisztián interjúján röhög
A Transparency International vezetője beismerő vallomást tett – véli a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Brüsszel eltitkolta von der Leyen kórházi tartózkodását
Robbie Keane döntetlennel mutatkozott be az FTC kispadján, Németh Andrásék ellen
Döbbenetes bejelentés: szándékos gyújtogatás okozhatta a Los Angeles-i tüzet
Zebrán gázoltak reggel halálra egy 27 éves anyukát és hároméves kislányát
Sokkoló felvétel: így fogták el a Los Angeles-i gyújtogatás gyanúsítottját + videó
Bizonyítékok támasztják alá, hogy a kiutasított embercsempész testvére vétkes a súlyos balesetben
Erre Moszkva is lépéseket fog tenni.
A büntetőintézkedések 150 tankerre is vonatkoznak.
A bíró közölte, hogy döntése mind a 34 vádpontot lefedi.
Ausztriában megbukott a választáson vesztes pártok koalíciós törekvése, így a jobboldali Osztrák Szabadságpárt alakíthat kormányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.