Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban a kétszázezret közelíti a napi új fertőzések száma, amerikaiak tömegei ültek repülőre a múlt hétvégén, hogy a 26-ai hálaadás szerdától vasárnapig tartó ünnepére szeretteikhez utazzanak, illetve oda időben meg is érkezzenek – közölte tegnap az amerikai repülésbiztonsági hatóság. A TSA adatai szerint pénteken és szombaton az Egyesült Államok repterein több mint kétmillió utast ellenőriztek. Az amerikai televíziók tudósításai szintén zsúfolt légikikötőkről számoltak be. A hatóság közölte: március közepe óta nem vásároltak ennyien repülőjegyet, akkor több mint egymillióan utaztak légi úton – körülbelül ennyien szálltak gépre csak pénteken. Ez a szám egyébként negyven százaléka a tavalyi hálaadásnap előtti péntek utasmennyiségének. A légitársaságok többsége ugyanakkor – jóllehet, a szövetségi kormányzat dollármilliárdokkal segítette meg őket –

Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa nem megfelelőnek minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután az X felhasználói és a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett antiszemita tartalmak és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.