Több németországi kórházat vádoltak meg azzal, hogy a koronavírus-helyzetet kihasználva plusz pénzekhez akartak hozzájutni. Egy kereszténydemokrata parlamenti képviselő, Erwin Rüddel azt mondta, számos egészségügyi intézmény
szándékosan hagyta üresen az intenzív osztályok ágyait,
mert az jövedelmezőbb számukra. A Bild német lap pedig azt írta, hogy a kórházak vezetői
túldramatizálják a helyzetet,
amikor arra hivatkoznak, hogy az intenzív osztályokon hamarosan elfogyhatnak a helyek.
Az egészségügyi intézmények még november elején adtak ki egy közleményt, miszerint a dolgozók úgy látják, hamarosan Olaszországéhoz hasonló, katasztrofális állapotok uralkodhatnak el az országban. A dél-európai államban az egészségügyi rendszer az összeomlás határára sodródott, a kórházak súlyosan túlterheltek.
Sajtóértesülések szerint azonban Németország egészségügyi rendszere a koronavírus-járvány idején soha nem került közel a túlterheléshez. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének e heti felmérései szerint országszerte közel 28 ezer intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, melyek közül több mint ötezer még szabad.
„Az a tény, hogy a szakszervezetek újra és újra figyelmeztetnek a horrorforgatókönyvekre, gyanút vet fel. A nyomásgyakorlás célja az volt, hogy rávegyék a politikusokat: az adófizetők pénzéből újítsák fel a klinikákat”
– írta véleménycikkében a Bild német napilap.
A The Telegraph brit napilap cikke pedig azt veti több kórházvezető szemére, hogy szándékosan üresen hagyták intenzív osztályuk több ágyát, mivel a berlini parlament által márciusban elfogadott sürgősségi segélycsomag részeként a koronavírus-betegek ellátására szabadon hagyott minden ágy után napi ötszázhatvan euró pluszpénzt kapnak a kórházak.
– A járvány első hullámában azt vettük észre, hogy a kórházak szándékosan üresen hagyják az ágyaikat. Tanultunk a hibából, a kórházakkal együttműködve igyekszünk hatékonyabb módon kompenzálni őket. Ezért nem értem, miért panaszkodnak ismét
– jelentette ki Erwin Rüddel, aki a Bundestag egészségügyi bizottságának az elnöke.
A Német Kórháztársaság tagadta a vádat, az érdekvédelmi csoport elnöke, Gerald Gass szerint nem dramatizálták túl a helyzetet, az egészségügyi intézmények csupán a járvány súlyosbodásától tartva kongatták meg a vészharangot.
– A kórházak egyszerűen azt feltételezték, hogy lényegesen több koronavírus-esettel lesz dolguk
– jelentette ki a politikus, hozzátéve, hogy az intenzív osztályokon azért vannak kevesebben, mert az orvostudomány már eléggé fejlett ahhoz, hogy a betegek egy részének kezelése a normál osztályokon is megvalósulhasson.
– Ha megnézzük a számokat, akkor ez nem az a hatalmas katasztrófa, amelyet a kórházak jelenleg felvázolnak
– értékelte Németország jelenlegi helyzetét a The Telegraphnak nyilatkozva Hendrik Streeck, a Bonni Egyetem professzora.