Sokk és szégyen: így reagált Európa a Washingtonban történtekre

Európa-szerte sokkolták a vezetőket a Washingtonban történtek. Boris Johnson brit kormányfő, Mark Rutte holland miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is reagált a véres ostromra, miközben az Európai Unió csúcsvezetői is a békés átmenetet, a demokrácia értékeinek megőrzését szorgalmazták. Angela Merkel német kancellár részben Donald Trumpot tette felelőssé csütörtök reggeli nyilatkozatában. A magyar kormány részéről Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke szólalt meg.

Magyar Nemzet
2021. 01. 07. 9:48
null
Fotó: Dan Cherry Forrás: Getty Images
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európai állam- és kormányfők, illetve az Európai Unió csúcsvezetői is megdöbbenésüknek adtak hangot, miután tegnap Donald Trump leköszönő amerikai elnök hívei megostromolták az amerikai törvényhozás épületét, az összecsapásokban négy ember halt meg. A magyar kormány részéről Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke tett közzé bejegyzést a Twitteren. Mint írta, sokkolják a Capitoliumból érkező felvételek. – A demokráciát a választásokat megelőzően, azok alatt, és után is biztosítani kell – húzta alá a kormánypárti politikus.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerda este küldött kemény hangú üzenetet Washingtonba, Twitter-fiókján azt írta: Joe Biden nyerte az elnökválasztást, a hatalom békés átadása pedig alapvető kellene, hogy legyen.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is békés átmenetet szorgalmazott. Mint azt – ugyancsak a Twitteren – hangoztatta, sokkolták a washingtoni jelenetek. Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pedig idézte Joe Bident. „Soha nem látott módon támadtak rá az amerikai demokráciára, annak intézményeire és a jogállamra. Ez nem Amerika!”.

A Washingtonból érkező felvételek sokkolták az EU-s politikusokat is Fotó: Getty Images/Dan Cherry

Az európai kormányfők is megszólaltak

Az uniós tagországok vezetői között is voltak, akik azonnal reagáltak a történtekre. Emmanuel Macron francia elnök videóüzenetben szólt az amerikaiakhoz és az európaiakhoz. Ebben arról beszélt, hogy Franciaországot és az Egyesült Államokat összeköti a demokrácia tisztelete. – Mi hiszünk az amerikai demokrácia erejében – szögezte le az államfő.

Angela Merkel csütörtök reggeli nyilatkozatában részben a leköszönő elnököt, Donald Trumpot tette felelőssé a zavargásért.

– Sajnálom, hogy november óta nem ismerte el a vereséget, és ezt még tegnap sem tette meg – fogalmazott a német sajtó tudósítása szerint a kancellár, kijelentve:

– A demokrácia alapszabálya, hogy a választásokat követően vannak vesztesek és nyertesek. Mindkét félnek tisztességgel és felelősségtudattal kell viselkednie.

Sebastian Kurz osztrák kancellár egy Twitter-bejegyzésben fejezte ki mély megdöbbenését: szerinte a demokrácia elleni, elfogadhatatlan támadás az, ami Washingtonban zajlik.

Mark Rutte holland miniszterelnök, Alexander De Croo belga, illetve Giuseppe Conte olasz kormányfő szintén reagált. Conte elmondása szerint árgus szemekkel figyeli a washingtoni eseményeket, és töretlen a bizalma az Egyesült Államok intézményeinek erejében és hatékonyságában.

Mark Rutte pedig azt írta: „Kedves Donald Trump! Ismerd el még ma Joe Bident az Egyesült Államok következő elnökeként!”

A térségünkből a szlovák külügyminiszter, Ivan Korčok kommentálta az eseményeket. „Ez az a pillanat, amikor a demokráciát és jogállamiságot igenis tiszteletben kell tartani” – húzta alá.

Boris Johnson, az EU-ból már távozott Nagy-Britannia miniszterelnöke szégyenteljesnek nevezte a törvényhozás épületének ostromát. Az Egyesült Államok a világ minden pontján kiáll a demokrácia mellett – hangoztatta a konzervatív politikus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.