Újabb szigorú korlátozásokat jelentett be Olaszországban az egészségügyi minisztérium: hétfőtől az üzletek, az éttermek és az iskolák bezárják a kapuikat több régióban, április 3. és 5. között pedig teljes lezárás várható az egész országban. Teljes zárlat alá kerültek azok a térségek, ahol az utóbbi egy hétben a reprodukciós ráta meghaladta az 1,25-ös értéket, vagyis minden százezer lakos között 250 új beteget azonosítottak: Lombardia, Piemont, Emilia Romagna, Veneto, Friuli Venezia Giulia, Marche, Lazio és Puglia régió, a korábban már karantén alá helyezett Molise és Campania tartománnyal együtt. Mario Draghi miniszterelnök a koronavírus-járvány egy újabb hullámára hívta fel a figyelmet a hír bejelentésekor, továbbá a vírus mutációinak erőteljes terjedésére is figyelmeztetett. Szakértők szerint az ország északi térségében ismét kritikus a helyzet, ahogyan ez egy évvel ezelőtt, a járvány első hullámakor is történt.
– Tudom, hogy a korlátozások kihatással lesznek a gyermekek oktatására, a gazdaságra és mindenki lelki egészségére. De szükségünk van ezekre a szigorításokra, hogy elkerüljük a helyzet súlyosbodását, amely még szigorúbb intézkedéseket igényelne
– magyarázta a kormányfő hozzátéve, hogy egyelőre nem tudni, mikor fog véget érni a vészhelyzet az országban.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci
A közlemény szerint a vörössel jelzett zónákban március 15-től tilos a városok, települések közötti közlekedés, továbbá a lakosság nem hagyhatja el otthonát, csupán engedéllyel, ha munka, egészségügyi okok vagy egyéb fontos elintézendők miatt kell utazniuk. Az engedélyek a belügyminisztérium honlapjáról tölthetők le. Nem engedélyezett a rokonok és ismerősök látogatása sem. A zárlat értelmében a vendéglátás és a kereskedelem is leáll, kizárólag az élelmiszerboltok és más, alapvető árucikkeket árusító üzletek maradhatnak nyitva, valamint az éttermekből házhoz szállításra van lehetőség. Az oktatási intézmények ismét átállnak a távoktatásra, és ahol lehet, ott a munkaadó cégek is távmunkavégzést részesítik előnyben.
– Nem engedhetjük meg, hogy az intenzív osztályok megteljenek, meg kell állítani a halottak számának növekedését
– jelentette ki Draghi hozzátéve, hogy ez idáig az oltás tűnik az egyetlen megoldásnak a világjárványra. A politikus elmondta, hogy a kormány tervei szerint növelnék a naponta beadott oltások mennyiségét és amint elegendő vakcina áll rendelkezésre, egyre több oltópontot fognak kialakítani minden lehetséges helyszínen.