Izrael után lakosságarányosan a 9,9 millió lakosú Egyesült Arab Emírségekben adták be a világon a legtöbb koronavírus elleni oltást. A teljes népesség több mint fele már megkapta legalább az első dózis oltóanyagot. A térség harmadik legmagasabb oltottsági számokkal rendelkező országa pedig a mintegy 1,7 millió lakost számláló Bahrein, ahol a lakosság közel negyven százaléka megkapta már a vakcinát.
A fertőzöttségi arány január óta lassan, de fokozatosan csökken az Egyesült Arab Emírségekben: korábban négyezer körül volt az egy nap alatt újonnan igazolt fertőzöttek legmagasabb száma, ezt a számot már rendszeresen kétezer alatt mérik. A halálozási arány pedig mindig is alacsony volt, a csúcson napi húsz ember esett a koronavírus áldozatául, szombaton ketten. Bahreinben ugyanakkor a többi országban tapasztaltakkal szemben éppenséggel növekszik a fertőzöttek napi száma: a januárban regisztrált 200-300 esethez képest az elmúlt napokban több mint ezer új fertőzöttet jegyeztek fel. A hatóságok a növekedést annak tudják be, hogy az emberek kevésbé óvatosak, nem veszik figyelembe a higiéniai előírásokat és egyre több a személyes kontaktus.
Oltottsághoz kötött szolgáltatások
Az Egyesült Arab Emírségekben az egészségügyi minisztérium a héten arra hívta fel a figyelmet, hogy akik nemet mondanak az oltásra, veszélyeztetik saját családjukat és közösségüket, így szóba került különböző korlátozások bevezetése számukra.
– Szigorú intézkedések bevezetését fontolgatjuk, melyek a be nem oltott személyeket érintenék. Szóba került például bizonyos közösségi terek látogatásának, illetve egyes szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozása a lakosság egészségének biztosítása érdekében
– jelentette be Szaif al-Daheri, a nemzeti vészhelyzeti hatóság szóvivője.

Fotó: Reuters / Rula Rouhana
A közlemény azonban nemcsak a lakosságot, hanem a vezető politikusokat is megosztotta, sokan nem értik, miért kell korlátozásokkal együtt élniük a magas oltottsági arányok és a beutazáshoz szükséges negatív koronavírustesztek ellenére. Manal al-Maktum, az uralkodó család tagja arról írt közösségi oldalán, hogy az oltásnak személyes döntésnek kellene lennie és nem szabadna a beoltottaknak különböző kedvezményeket kapniuk.
Az arab ország oltási kampányát a héten terjesztették ki a 16 évesekre is, a kormány honlapja szerint a lakosok a Sinopharm, a Pfizer–BioNTech, a Szputnyik V és az Oxford–AstraZeneca vakcináit kaphatják meg.