Már nem országos kiterjedésű a koronavírus-járvány Nagy-Britanniában

Szergej Lavrov: A Kreml acélidegzetű diplomatája
Az Oroszországi Föderáció külügyminisztere a leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyi tárcavezető.
Már nem országos kiterjedésű a koronavírus-járvány Nagy-Britanniában
– erre a megállapításra jutott Tim Spector, a King’s College London egyetem tanszékvezető járványprofesszora.
A kutató a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva pénteken elmondta, hogy számításaik szerint ma már átlagosan mindössze egy a negyvenezerhez a Covid–19 tüneteinek kialakulásához vezető koronavírus-fertőződés esélye. Spector hozzátette: Nagy-Britannia már túl van a járványhelyzet nehezén, és az ország olyan időszakba lép át, amelyet a szélesebb lakossági körre nem kiterjedő, alacsony fertőzöttségű helyi gócok jellemeznek. A szakértő a járványügyi statisztikai adatok jelentős mértékű változásáról is beszélt: januárban mintegy hetvenezer új fertőzöttet is regisztráltak egy nap alatt, az elmúlt napokban pedig a háromezret sem érte el az új betegek száma.
– A kockázat soha nem lesz nulla, de az adatok azt mutatják, elértük a nyájimmunitást
– magyarázta a professzor.
Nagy-Britanniában mintegy húszmillióan élnek már olyan térségekben, amelyekben egész áprilisban egyetlen olyan haláleset sem történt, melyet koronavírus-fertőzés okozott volna. Januárban kevesebb mint ötvenezer ember élt ilyen területen. A statisztikai adatok továbbá arra is rámutattak, hogy azokban a térségekben, ahol áprilisban nem jelentettek egyetlen halálesetet sem, a koronavírus-fertőzöttek száma is jelentősen alacsonyabb volt. Ezen területek közé tartozik például Skócia, valamint Délkelet-Anglia, Északkelet-Anglia és Északnyugat-Anglia több megyéje.
– Aggódom azon idősek miatt, akik már mindkét oltásukat megkapták. Sokkal szabadabbnak kellene lenniük, találkozniuk kéne egymással
– fűzte hozzá Spector, aki nem ért egyet a kormány döntésével, miszerint a szigorú korlátozások továbbra is érvényben vannak az országban.
A kormány honlapja szerint a különböző háztartások tagjai csupán korlátozott létszámban találkozhatnak egymással, és lehetőség esetén az otthoni munkavégzést sürgetik. A vezető politikusok pedig továbbra is arra szólítják fel az embereket, hogy tartsák be a járványügyi szabályokat, és ha értesítik őket, akkor menjenek el megkapni a védőoltást. A vakcinák iránti bizalom is egyre inkább növekszik Nagy-Britanniában tavaly év vége óta. A King’s College London egy nemrégiben végzett közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka úgy gondolja, a vakcinák biztonságosak és hatékonyak. 2020 végén a válaszadók csupán hetven százaléka vélekedett így az oltóanyagokról.
Az Egyesült Királyságban a lakosság több mint ötven százaléka megkapta már a koronavírus elleni oltás első dózisát.
Az Oroszországi Föderáció külügyminisztere a leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyi tárcavezető.
Az Oroszországi Föderáció külügyminisztere interjút adott a Magyar Nemzetnek, hangsúlyozta, hogy orosz fél érdekelt az orosz-ukrán konfliktus lezárásában.
A Vörös-tengeren hétfőn kimentették annak a görög üzemeltetésű szállító hajónak a legénységét, amelyet előző nap lövések, drónok és rakéták értek.
Kiderült, hogy a titkosszolgálat hamis tanúvallomásokat tett három bíróság előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.