Vlagyimir Putyin orosz elnök népirtást követ el az ukrajnai háborúban − erre utalt Joe Biden amerikai elnök kedden, az Iowa államban található Menlo városában tartott beszédében.
Az amerikai elnök a növekvő üzemanyagárakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: mindent megtesz, hogy csökkenjenek az árak és kezelje a Putyin okozta áremelkedést. Biden hozzátette: „a családi költségvetés, a tankolás nem függhet attól, hogy egy diktátor háborút folytat és népirtást követ el egy fél világgal arrébb.”
Később újságírók kérdésére megerősítette a beszédben használt szavait.
Népirtásnak neveztem, mert egyre világosabb, hogy Putyin még annak a gondolatát is próbálja kitörölni, hogy valaki ukrán lehessen. A bizonyítékok egyre szaporodnak
− fogalmazott. Az elnök szerint több bizonyíték is napvilágra került azokról a „szörnyű dolgokról, amelyeket az oroszok elkövettek Ukrajnában”, és egyre többet tudnak a pusztításról. Biden a népirtás kifejezéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: „erről majd jogászok döntenek nemzetközi szinten, hogy annak számít-e vagy sem, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy igen”.
Az amerikai médiának nyilatkozó szakértők szerint ez a kijelentés a Biden vezette kabinet Oroszországgal kapcsolatos retorikájának újabb lépése.
Az amerikai kormány korábban azzal vádolta az orosz elnököt, hogy háborús bűnöket követ el, azonban a polgári áldozatokat követelő háborút eddig nem nevezte népirtásnak. Szakértők szerint Biden keddi megjegyzései tovább fokozzák az Egyesült Államok és Oroszország között fennálló feszültséget.
Múlt hétfőn arra a kérdésre, hogy a bucsai gyilkosságok népirtásnak minősülnek-e, Biden úgy válaszolt:
Nem, szerintem ez háborús bűn.
Ugyanezen a napon Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta: a kormányzat még nem tudta megítélni, hogy Ukrajnában népirtás zajlik-e, és azt javasolta, hogy ezt egy vizsgálat során állapítsák meg.
Láttunk atrocitásokat, láttunk háborús bűnöket, de azt egyelőre nem láttuk, hogy az ukrán nép módszeres gyilkolása a népirtás szintjére emelkedett volna