Több mint kétszáz civil halt meg a menekülttáborok elleni támadásban
A szudáni tömegmészárlást a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) követték el.
A szudáni tömegmészárlást a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) követték el.
Összművészeti előadással tisztelegnek a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt.
Ezt követően sorjázni fognak a más népirtások elismerésére és azok dátumának emléknappá nyilvánítására vonatkozó javaslatok – jelentette ki Alekszandar Vucsics.
Az orosz külügyminisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség szerdai jelentése szerint diplomáciai jegyzékben tájékoztatta Berlint erről a követeléséről.
Az elmúlt évtizedekben az újbaloldali mozgalmak teljesen átvették az irányítást az amerikai egyetemek többsége felett.
„Helytelen viselkedés” miatt indul eljárás.
Népirtásnak nevezte csütörtökön az iráni külügyminiszter az izraeli kormány azon döntését, miszerint tovább szigorítja a Gázai övezet blokádját, ahova egyebek között már nem továbbít villamos áramot és nem enged bejutni élelmiszert.
A nemzetközi szervezet az oroszok által elkövetett háborús bűncselekmények után kutakodik.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hálás a döntésért, ám a szlovén baloldal szerint az felelőtlenség.
A lengyel–ukrán kapcsolatokat beárnyékolja a volinyi mészárlás: nyolcvan évvel ezelőtt több mint százezer lengyelt végeztek ki az ukránok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az eseményen részt vett az Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio is.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: nem lehet Magyarországot a háborúba vonni.
Szem- és fültanúkat keresnek.
Az esti záráskor exit poll becslést közölnek a várható eredményről.
A miniszter szerint a hűséget nem pótolja, ha miniszter a feleséged.
A pizza műfajban mindhárom nagyobb irányzatnak vannak már kiváló képviselői a székesfővárosban, de a nápolyi az, ami még mindig dinamikusan terjeszkedik.
A konzervatív közéleti médiaszemélyiség kiemelte: céljuk, hogy a Magyarország ellen dolgozó politikusok tűnjenek el a közéletből.
LANGY ESŐK JÖNNEK – Az apartheid rendszer működtetése olyan kollektív emlék, amelyet nem tud az ország lerázni magáról.
A miniszter szerint a hűséget nem pótolja, ha miniszter a feleséged.
A pizza műfajban mindhárom nagyobb irányzatnak vannak már kiváló képviselői a székesfővárosban, de a nápolyi az, ami még mindig dinamikusan terjeszkedik.
A konzervatív közéleti médiaszemélyiség kiemelte: céljuk, hogy a Magyarország ellen dolgozó politikusok tűnjenek el a közéletből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.