A hivatalos történetírók Melnik azon személyiségjegyeit domborítják ki, amelyek politikailag jelenleg hasznosak a mai Ukrajnának, vagyis kérlelhetetlen harcát a szabad Ukrajnáért és az egész életét végigkísérő antibolsevizmusát. Ugyanakkor az is igaz, hogy Izrael elítélte Melnik újratemetését annak számos, zsidók életét követelő cselekedete miatt. Csakhogy a diplomáciai arénában Izrael jelenleg maga is küzd a nemzetközi elemekkel saját folyamatos harcai miatt, így Zelenszkij el tudta engedni a füle mellett a jeruzsálemi hangokat. Melniket így tisztára mossák a jelenlegi háború érdekében, miközben egy másik, alternatív valóságban háborús bűnösként el lehetne ítélni ugyanolyan joggal. A tisztán politikai döntés annak fényében különösen visszás, hogy Zelenszkij maga is zsidó származású, nagyszülei pedig azok között lehettek, akiknek a nácikkal kollaboráló ukrán egységek pokollá tették az életét.

De most 2026. van, az alternatív valóság pedig nem létezik. A mai Ukrajna Zelenszkij szavaival élve az, amiért küzdött Melnik, a hős, és a sok ezernyi hasonlóképp gondolkodó. Abban feltétlenül igaza van, hogy a mai Ukrajna nem tartozik Oroszországhoz, elméletileg saját útját járja, független. Ez azonban nem a teljes igazság. Melnik Ukrajnája egy idealizált ábránd volt. A polgárháború idején pokoli vérengzés színhelye volt Ukrajna, és természetesen nem harcolt egyik oldal se úriemberekként. A fehérek és a vörösök között voltak súlyos ideológiai különbségek, ahogy nemzetiségi problémák is, bármennyire is igyekezett a bolsevik tan letagadni a nemzetek létét. Ukrajnát a Szovjetunió alaposan átalakította, ahogy az ukránokat magukat is. Moszkva irányításával Ukrajnát tudatosan eloroszosították, bolsevizálták, az ukrán nacionalizmust pedig üldözték.

Ismert gondolkodásmód, hogy a bajban levőknek hajlamosak vagyunk sokat megbocsátani, hiszen lám, ők csak a szabadságukért harcoltak, vagyis néhány kihágás belefér az alapvetően dicsőséges cél érdekében. Márpedig nyilvánvaló, hogy a jó szándék nem igazolhatja a bűnös cselekedeteket, és csak azért, mert valakivel igaztalanul bántak, nem teszi az illető személyt jó emberré. Az ukrán nacionalista politika száz évvel ezelőtt egy teljesen más világban működött, Melniket így példaként előhozni nem más, mint kiválogatni a múltból a jó dolgokat, és elhallgatni a rosszakat.

Nem kérdés, hogy mindenki ezt teszi, mert a hősökre igenis szükség van, de a hősökkel nagyon óvatosan kell bánni, hiszen a történelem nem áll meg, és holnap, amikor már béke lesz Ukrajnában, nem feltétlenül lesz egyöntetű Melnik megítélése. De ma még ma van, gondolkodik Zelenszkij, így Melniket a vészterhes időkben fel lehet emelni az ukránok elé mint tiszteletreméltó előképet. A világ népei pedig azt fogják mondani, Ukrajna küzd a függetlenségért a brutális Oroszország ellen, ráadásul Melnik nem valami ismert ember nyugaton, így egyáltalán nem fog belekötni senki az újratemetés miatt. Hiszen szegény Ukrajna.

Ez pedig súlyos ügy, függetlenül attól, hogy a jelenlegi helyzetről mi a véleményünk. Ugyancsak komoly kérdéseket vet fel, hogy az áhított „tiszta Ukrajna” mennyiben képzelhető el a jelenlegi helyzetben, s milyen jövőt jósol az ukrajnai oroszoknak. 

Ez persze Melnik nélkül is komoly fejtörést okoz mindenkinek, aki egy kicsit távolabb gondolkodik a mánál, de az újratemetés mégis olyan politikai gesztus, amely a kemény diót még keményebbé teszi. Az említett oroszosítási törekvések ugyanis sikeresek voltak, csaknem egy évszázadot nem lehet elfelejteni, nem lehet kitörölni az oroszokat a jelenlegi Ukrajna történelméből. A Zelenszkij irányította kijevi kormány azonban azt az utat választotta, hogy az csakis tragédiá­hoz vezethet. Ez persze nem ment fel senkit, a háború egyetlen felelősét sem, a háború ugyanis csakis rosszat hozhat. A békevágy azonban teljesen kiüresedett mára, maradt a vér- és pénzszivattyú, amelyet ideológiával is alátámasztanak.