Szóval, hogy a világ „rendszert vált” ugyan, de bár az önfeledt választó a választás eredményét „igazi” rendszerváltásként” értelmezi, ám úgy, hogy ez kizárólag az ő hősiességének köszönhető, annak a kitartásnak, amelynek eredményeként a „jöjjön már valaki és csináljon már valamit” igézetében élő nép és az „eljövő és éppen valamit csináló valaki” egymásra találása végre megtörténhetett. Ebből a szempontból talán a legizgalmasabb tényfeltáró vizsgálóbizottságnak a 2024-es „kegyelmi ügy” néven elhíresült „történésnyaláb” körülményeit bemutatni készülő bizottság ígérkezik. Végül is a nép által várva várt „valaki” aligha tudott volna a teljes ismeretlenségből előbukkanni és „csinálni már valamit”, ha nincs a kegyelmi ügy. Vagyis kettejük (Ő és a nép) hősiessége nyomán most megvalósuló álmok csak a kegyelmi ügy következményeként válhatnak valóra. (Az angol ezt úgy mondja, „by product”, a volt feleség úgy mondja, „képződmény”.) Azt is mondhatnánk akár, hogy „ha nem lett volna, ki kellett volna találni” a kegyelmi ügyet.

Persze nem mondunk ilyet, mert ez már eleve „összeesküvéselmélet-gyártás” lenne, ami (miként azt tudjuk) nem szép dolog. Ezért higgyük csak szépen el, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy azt a máig is létező és egyetlen hivatalos narratíva állítja. De akkor mit „vizsgál” és mit „tényfeltár” majd ez a bizottság, hisz, ha minden pontosan úgy van, ahogy akkor és azóta is „mondva lett”, akkor mi szükség van e „vizsgálatra”. Egyébként viszonylag könnyű belátni, hogy „az” és „úgy”, ahogyan a hivatalos verzió állítja, biztosan nem történhetett meg.

Azt feltételezni ugyanis, hogy a köztársasági elnök megkegyelmez valakinek, akinek e kegyelem megadását az igazságügy-miniszter nem javasolja és erről semmit nem tud, sőt nem is sejt a miniszterelnök, olyan gyermeteg dolog, amit legfeljebb az hisz el, akinek a „politikáról” való nézeteit a globális valóságipari művek formálják. (Vagyis sajnos a döntő többség, és ezzel a kör be is zárul.) Mind a négy főszereplő, a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a püspök és a miniszter szuper profi, akikről ilyen végzetes hiba elkövetését feltételezni megmosolyogtató dolog. Sokkal inkább valószínű az, hogy egy precízen megtervezett és kivitelezett összeesküvésről (tehát nem „összeesküvés-elméletről”, hanem annak professzionális gyakorlatáról) van szó, amelynek egyetlen célja a „jöjjön már valakinek” az ismeretlenség homályából való „kiszabadítása” volt, amit briliánsan végre is hajtottak mindnyájan azért, hogy ez a „valaki” végre „csinálhasson valamit”.

Amint látjuk, csinál is, bár e csinálás nem feltétlenül szolgálja azokat a célokat, amelyeknek azonnali megvalósulását várja most a lelkesült sokaság, a „nép”. Mindez ráirányítja a figyelmet arra, amit Durckheim francia szociológus fogalmazott meg arról, hogy a társadalmi tény („le fait social”) pontos beazonosítása nem egyszerű feladat, ezt erősítette meg Michel Foucault a Szavak és dolgok című könyvében, vagyis a valóság nem kegyelmez, ahogy esetünkben a kegyelmi ügy sem fog.

A szerző közgazdász