Az első ciklusvég az amerikai birodalom évszázadának vége, amivel együtt a Nyugat hatszáz éves világuralma is véget ér, mert eddig mindig volt egy újabb felemelkedő nyugati nemzetállam, aki az előző helyére lépett, de mivel nincs hetedik nagy nyugati nemzetállam, így a modern Nyugat világmeghatározó szerepének hatszáz éves korszaka is lezárul. És végül, de nem utolsó sorban véget érni látszik az a roppant ívű háromezer évnél is hosszabb időszak, amelynek létszerveződési elve a kereskedelem, a pénz és a média fegyverként való használatára épülő globális parazitizmus volt, pontosabban az ma is, és amelynek a modern Nyugat hatszáz éve tartó uralma csak egy megnyilvánulási formája volt.

Valahogy úgy kell ezt talán elképzelnünk, hogy az erre épülő élősködő globális szuperstruktúra felélte a világ erőforrásait, sőt előre felzabálta a leendő erőforrásokat is. Mindez pénzügytechnikailag is pontosan beazonosítható, mert ma a világ pénzhatalmi rendszerében a világ teljes anyagi vagyonának több, mint a kétszerese örvénylik spekulatív pénzügyi eszközökben („derivatíva”, vagyis származhatott pénzügyi eszköz az elegáns fedőneve e spekulatív pénztömegnek), ami nagyjából a teljes magyar nemzeti vagyon közel ezerszerese. Ez, mint egy gigantikus mindent elpusztítani képes szikla „lebeg” ma a világ felett, és ebből két lehetséges világtörténelmi forgatókönyv képe látszik kibontakozni.

Az egyik, hogy ez a „sziklatömb”, vagyis a parazita által előre felzabált erőforrások anyagiasult negatív lenyomata spontán módon zuhan rá a világra ennek minden posztapokaliptikus horrorfilmre emlékeztető disztópikus következményével. A másik, hogy valami csoda folytán képes lesz létrejönni egy olyan világhatalmi konstrukció, amely a legerősebb szereplők „nagykoalíciójaként” fokozatosan és szabályozott keretek között terheli rá a világra ezt a felfoghatatlan adósságtömeget.

Ez persze még nem a „megoldás” lesz, hiszen csak azt a technikai feladatot látja el, hogy a spontán rázuhanás mindent elpusztító következményei ne teremtsenek évszázadokig tartó világkáoszt. Az ennél nagyságrendekkel mélyebb és nehezebb létfeladat az lesz, vagy egyelőre inkább lenne, hogy ez a leendő „nagykoalíciójaként” képes lesz-e egyúttal arra is, hogy a globális parazitizmus elmúlt háromezer éve után egy olyan létmód alapjait teremtse meg, amely képes lehet egy új világegyensúly létrehozására. Ma egyetlen ilyen világkoalíció lehet erre képes, Amerika, Oroszország és Kína dinamikus kapcsolati rendszere, amely persze a részvevők állandó konfliktusai közepette bár, de mégis csak alkalmas eszköz lehet a világ minimálisan szükséges stabilizálására.

És bár az elmúlt három hét során a magyar beszédtérben mindent elsodort a választás kérdése, de bármennyire is új korszak kezdődik Magyarország történetében, ezek a lokális változások aligha értelmezhetők a fentebb leírt globális változások figyelembevétele nélkül. És ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy a belső hatalmi viszonyok drámai megváltozása valójában a globális térben zajló hatalmi átalakulások leképeződését jelentik csupán, akkor különösen fontos lehet annak tisztázása, hogy globális kontextusban elhelyezve mit is jelentenek a választások nyomán elkezdődő változások. Szóval, hogy „extra Hungariam” mindeközben miképpen örvénylik a külső világ.

A szerző közgazdász