– mondta Anna Michalska a Politico hírportálnak.
Elfeledett migránsválság Közép-Európában
Miközben Lengyelországba már több mint hárommillió menekült érkezett a szomszédos, háború sújtotta Ukrajnából, egy másik migrációs hullám sem látszik csitulni, noha a világ mintha megfeledkezett volna róla. A lengyel hatóságok múlt heti jelentése szerint a tavasz beköszöntével ismét növekszik a Belarusz felől érkező illegális bevándorlók száma: naponta negyven-százhúsz embert tartóztatnak fel a határon, de ez a szám a napi kétszázat is elérheti hamarosan.

A téli hónapokban kritikussá vált a helyzet, mert több száz migráns ragadt a Lengyelország és Belarusz közötti senkiföldjén. Közülük 19-en vesztették életüket. Több ezer migráns Belaruszban ragadt: őket a lengyel határhoz közeli hatalmas raktárépületben szállásolták el a téli hónapokban. Az Amnesty International beszámolója szerint március végén azonban mintegy hétszáz embert eltávolítottak onnan, akik így a közeli erdőkben „ragadtak”, másokat sikerült visszatoloncolni szülőhazájukba. Irak például négyezer állampolgárát fogadta vissza januárban – írja a France24 hírportál.
Számos nyugati ország és sajtóorgánum értetlenkedve áll azelőtt, hogy a 2015 óta tartó európai migrációs hullámmal érkezőket miért tartóztatják fel a közép-európai államok, közöttük Magyarország és Lengyelország, miközben az Ukrajnából menekülő milliókat beengedik.
A belarusz határon mesterséges migrációs útvonalat alakított ki Lukasenka rezsimje. Ez teljesen más, mint az Oroszország által megtámadott Ukrajnából menekülők helyzete
– válaszolt a vádakra Stanislaw Zaryn.
További Külföld híreink
Borítókép: Kerítés a lengyel-belarusz határon 2022. január 25-én. (Fotó: AFP/Wojtek Radwanski)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!