A statisztikai hivatal adatai arra is rávilágítottak, hogy elsősorban a nők lettek többen, számuk ugyanis 1,2 százalékkal nőtt az idei évben, míg a férfiaké csupán 0,8 százalékkal. Ez a tendencia pedig arra vezethető vissza, hogy a férfiakat már a háború kezdetétől nem engedik ki Ukrajnából, szemben a nőkkel és a gyerekekkel, akik óriási számban elhagyták otthonukat.
A munkaerő iránti kereslet és a nyitott migrációs politika már évtizedekkel ezelőtt is Németországba vonzotta a bevándorlókat.
Legutóbb 2015-ben következett be ehhez hasonló népességgyarapodás a nyugat-európai országban, amikor a Willkommenskultur jegyében több mint egymillió bevándorlót fogadtak be, főként a Közel-Keletről. Ezt megelőzően pedig, amikor Németország újraegyesítését követően megnyíltak a határok Kelet-Európában, szintén menekültáradat lepte el az országot. 1992-ben ugyanis körülbelül hétszázezer fővel duzzadt meg a német lakosság a volt Jugoszlávia tagköztársaságainak függetlenedési törekvései nyomán kirobbant délszláv háború elől menekülők miatt.
A statisztikai hivatal egyébként azt is feltárta, hogy a halálozások számának túlsúlya a születésekhez képest jelentősen lelassította a népesség természetes növekedését. 2022 első félévében összesen 161 ezerrel többen hunytak el annál, mint ahányan világra jöttek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!