A múlt havi 12,3 százalékos olaszországi inflációs rátát jócskán felülmúlja a fentebbi adat, a drágulás okozója egyébként nagyrészt az energia- és az alapanyagárak növekedése miatt történt meg. Összeállításában a Világgazdaság rávilágít, hogy az olasz kormány hiába költött el 75 milliárd eurót energiaár-támogatásra, mindez arra volt elég, hogy az olaszok más termékek árát emeljék az egekbe.
Valami nagyon nincs rendben Olaszországban, harmadával drágult a pizza
Jelentősen megdrágult az ikonikus olasz étel, amely egyben a magyarok nagy kedvence is. A viszonylag egyszerű Margherita pizza összetevőinek ára csaknem harmadával ugrottak meg az egy évvel korábbihoz képest a decemberi adatok szerint.

A Bloomberg nemrég megalkotott Margherita pizza indexe az egyik legismertebb és legegyszerűbb olasz nemzeti étel alapanyagárait veszi górcső alá, és ezek alapján vizsgálja a mediterrán országra jellemző megélhetési költségeket.
A mutató egyébként a helyi statisztikai hivatal és a pénzügyminisztérium hivatalos liszt-, paradicsom-, mozzarellasajt- és olívaolajára alapján készül. Feltételezik továbbá azt is, hogy az ételt otthon, villanysütőben készítik el, így tehát az elektromos áram árváltozását is figyelembe veszik a számításnál. Megjegyzik egyébként, hogy
az előre elkészített félkész termékek ára „csupán” 9,9 százalékkal emelkedett,
ami arra utal, hogy a mirelit ételek gazdaságosabbak, igaz, az ízélményt nem veszik számításba.
További Külföld híreink
Megjegyzik azonban, hogy az index alkotóelemei közül a leginkább a mozzarella ára ugrott meg – csaknem 27 százalékkal –, de említésre méltó a liszt 22 százalékos drágulása is. Írnak arról is, hogy a mutató elkészítéséhez azért a Margherita pizzát vették alapul, mert bár sok vita övezi, hogy milyen feltéteknek van létjogosultságuk az igazi olasz pizzán, de a konszenzusos álláspont az, hogy a csaknem hatvanmilliós országban ez az egyik legnépszerűbb változat a
nagyjából naponta nyolcmillió Olaszországban elkészített pizza közül.
További Külföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Photo by Giuglio Gil/hemis.fr/Hemis via AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az oroszok megsemmisítő csapást mértek Harkivra + videó
A hatóságok jelenleg is dolgoznak a károk felmérésén.

EU-s pénzből arra tanítják Ukrajnát, hogyan tárgyaljon az EU-val
Súlyos összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel az eset.

Zelenszkij újabb korrupcióellenes hivatalt fejezett le
Ukrajna három, korrupcióval foglalkozó hivatalt alakított át.

Neves amerikai elemző állítja, Ukrajna vereséget szenved
Az országot Oroszország-barát kormány irányíthatja majd.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az oroszok megsemmisítő csapást mértek Harkivra + videó
A hatóságok jelenleg is dolgoznak a károk felmérésén.

EU-s pénzből arra tanítják Ukrajnát, hogyan tárgyaljon az EU-val
Súlyos összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel az eset.

Zelenszkij újabb korrupcióellenes hivatalt fejezett le
Ukrajna három, korrupcióval foglalkozó hivatalt alakított át.

Neves amerikai elemző állítja, Ukrajna vereséget szenved
Az országot Oroszország-barát kormány irányíthatja majd.