Varga Judit álláspontja szerint ennek az ügynek a jelentősége számottevő nemcsak a magyarok, hanem az európai polgárok számára is. Úgy fogalmazott:
ellenőrzött információkkal kell rendelkezniük a demokratikus választási folyamataikra gyakorolt bármilyen külső befolyásról. A Katargate árnyékában az ügy különös figyelmet igényel az EU intézményei részéről.
Az igazságügyi tárca vezetője ezért a levélben a magyar kormány nevében kérte az Európai Bizottság tájékoztatását arról, hogy együttműködött-e a testület bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel. Kérte azt is, hogy az Európai Bizottság – a demokratikus választások tisztaságának, és ezáltal az unió közös értékeinek védelmével összhangban – országjelentéseiben tekintse kockázati tényezőnek az Európai Unión kívülről származó, a tagállami választások befolyásolására irányuló támogatásokat.
A miniszter hozzátette: az Európai Bizottság az elmúlt években bizonyította, hogy kész rugalmasan értelmezni hatáskörét a demokrácia és a jogállamiság védelmével kapcsolatban. Ezt – jegyezte meg – a jogállamisági jelentések és az abban foglalt ajánlások gyakorlata is jól példázza.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!