Dmitrij Medvegyev idiótának nevezte az Egyesült Királyság új védelmi miniszterét. Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, Grant Shapps bejelentette, hogy ezentúl Ukrajnában folytathatják a britek az ukrán katonák kiképzését.
Medvegyev: A nyugati idióták beletaszítanak a harmadik világháborúba
A volt orosz elnök az új brit védelmi miniszter kijelentésére reagált.

Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ezzel kapcsolatban megjegyezte: az oktatók így az orosz fegyveres erők legális célpontjává válnak. Tudva való, hogy könyörtelenül elpusztulnak, és már nem zsoldosként, hanem pontosan brit NATO-specialistákként – tette hozzá a volt orosz elnök.
További Külföld híreink
Medvegyev a németeknek is odaszúrt. Azzal a követeléssel kapcsolatban, hogy Berlinben azt kérik, azonnal szállítsanak Taurus rakétákat az ukránoknak azért, hogy a kijevi rezsim csapást mérhessen orosz területre, gyengítve az orosz hadsereg ellátását.
Az orosz politikus megjegyezte, ha ez a németek szerint összhangban van a nemzetközi joggal, akkor, ebben az esetben teljes mértékben megfelelnek a nemzetközi jognak a német rakétákat előállító gyárak elleni támadások is.
Dmitrij Medvegyev aláhúzta: „ezek az idióták aktívan taszítanak minket a harmadik világháború felé”.
Borítókép: Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője látogatást tesz a Volgográdi régióban fekvő Prudboj katonai gyakorlótéren 2023. június elsején (Fotó: MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Jekatyerina Stukina)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Globál Nógrádi Györggyel – Egyetlen út mentheti meg Európát
Münchenben komplett országok sorsa dőlhet el.

Trump: Valami történhet
Az Egyesült Államok elnöke az amerikai–iráni és az orosz–ukrán egyeztetésekről beszélt.

Ukrán drónok miatt fújtak riadót
Több oroszországi régióban is dolgozott a légvédelem.

Az Egyesült Államok kész tárgyalni új nukleáris fegyverzetkorlátozási megállapodásról
Február 5.én lejárt az új START szerződés hatálya, amivel érvényét veszítette az Egyesült Államok és Oroszország közötti korábbi megállapodás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Globál Nógrádi Györggyel – Egyetlen út mentheti meg Európát
Münchenben komplett országok sorsa dőlhet el.

Trump: Valami történhet
Az Egyesült Államok elnöke az amerikai–iráni és az orosz–ukrán egyeztetésekről beszélt.

Ukrán drónok miatt fújtak riadót
Több oroszországi régióban is dolgozott a légvédelem.

Az Egyesült Államok kész tárgyalni új nukleáris fegyverzetkorlátozási megállapodásról
Február 5.én lejárt az új START szerződés hatálya, amivel érvényét veszítette az Egyesült Államok és Oroszország közötti korábbi megállapodás.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!