Az ukrán elnök terve ugyanis az, hogy a nyugati fegyverekkel félemlítené meg ellenfelét. Tudatta, az ukrán fegyveres erők Pokrovszkij Kurahiv, Szeverszk, Limanszk és Kupjanszk irányában, azaz az ország déli részén szeretné az amerikai fegyverszállítások után fokozni tevékenységét, írta meg az Ura.ru. Orosz becslések szerint a közel 61 milliárd dolláros amerikai segélyből 2025-re már kifogyhat Kijev, és a jövő év végére fegyverhiánnyal fog szembesülni, írta az RT. Az orosz állítások azonban korántsem vehetők biztosra, kedden Lettország és Norvégia is újabb katonai támogatásokat jelentett be Ukrajnának. William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy több amerikai katonai támogatás nélkül Ukrajna veszíthet a harctéren, de támogatással a kijevi erők idén még helytállhatnak.
Noha a harctéri cselekmények most azt jelzik, az oroszok előnyben vannak, az ukrajnai hadműveletért felelős katonai vezetőkkel tartott találkozón Szergej Sojgu védelmi miniszter kijelentette, növelni kell az orosz fegyvergyártást.
– Az orosz offenzíva ütemének fenntartása érdekében növelni kell a csapatoknak szállított fegyverek és katonai felszerelések mennyiségét és minőségét – hangsúlyozta.

Tudatta azt is, a hadiipari vállalatok utasítást kaptak a gyártási idő csökkentésére, az Ukrajna keleti és déli részén, valamint a hátországban lévő javítóegységeket pedig a hatékonyságuk növelésére szólították fel. Korábban Sojgu azt mondta, hogy a Stratégiai Védelmi Erők tapasztalatai optimalizálják az orosz csapatok harci teljesítményét. Ennek alapján fejlesztik az ország védelmi iparát és javítják a katonai személyzet kiképzésének rendszerét. Korábban jelentették be, hogy befejeződött a 2S38 Derivation–PVO légvédelmi tüzérségi rendszer fejlesztése.
A Reuters egyébként kiemelte, hogy az Egyesült Államokat és a NATO-t is meglepte az orosz fegyverkezés képessége: Moszkva ugyanis még több százezer viszonylag jól fizetett szerződéses katonát tud toborozni, nem beszélve a fegyvergyártás gyors felpörgetéséről.
Oroszország hadserege most 15 százalékkal nagyobb, mint a háború előtt volt, a hadvezetés gyorsan alkalmazkodott a harctéri kihívásokhoz, ezáltal Oroszország idén több tüzérségi hadianyagot fog gyártani, mint a NATO 32 tagja együttvéve, mondta Christopher Cavoli tábornok, az amerikai Európai Parancsnokság vezetője.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!