Megszólalt az egyik áldozat férje: „Az utolsó üzenetemet már nem kapta meg” + videó

Az utolsó percekig üzenetet váltott férjével a washingtoni repülőgép-szerencsétlenség egyik női áldozata. Az utolsó üzeneteket már nem kézbesítették, a repülőtéren várakozó férfi ekkor kezdett aggódni.

2025. 01. 30. 14:39
A roncsok egy része látható, amint mentőhajók kutatják a Potomac folyó vizét, miután a Reagan Nemzeti Repülőtérhez közeledő repülőgép a folyóba zuhant Washington külterületén, 2025. január 30-án. (Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP) Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamaad Raza felesége is a szerencsétlenül járt repülőgépen utazott. A férfi elmondta a CBS Washington, D. C. leányvállalatának, a WUSA-TV-nek, hogy feleségével végig sms-eket váltott, amíg a gép leszállására várt. Akkor kezdett aggódni, amikor az üzenetek már nem jutottak el nejéhez.

Raza azt mondja, az utolsó üzenet, amit kapott tőle, az volt, hogy „20 perc múlva landolunk”.

A férfi elmondta, hogy megpróbált válaszolni, de egyik üzenete sem érkezett meg. 

Ekkor jöttem rá, hogy valami baj lehet

– mondta Raza, hozzátéve, hogy 26 éves felesége, akivel két éve házasok, Wichitába utazott a munkája miatt, és hogy mindig is félt a repüléstől. 

Csak imádkozom, hogy valaki kihúzza őt a folyóból. Csak ezért tudok imádkozni

– mondta megtörten a férfi. 

Borítókép: A roncsok egy része, amint mentőhajók kutatják a Potomac folyó vizét, miután a Reagan Nemzeti Repülőtérhez közeledő repülőgép a folyóba zuhant Washington külterületén, 2025. január 30-án (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.