A Reagan nemzeti repülőtér közelében történt halálos repülőgép-szerencsétlenség „rossz döntések sorozata miatt történt, amelyek miatt emberek az életüket vesztették” – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, és hozzátette, ki fogják vizsgálni az ügyet.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, szerdáról csütörtökre virradó éjszaka összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter Washington belvárosának közelében, a Potomac folyó felett, a Ronald Reagan repülőtér mellett. A repülőgépen 64 ember utazott, a helikopter fedélzetén három katona volt.
Senki nem élte túl a balesetet.
Miközben a nyomozók azon dolgoznak, hogy kiderítsék, mi vezetett ahhoz, hogy egy katonai helikopter összeütközött az American Airlines kereskedelmi repülőgépével, a haditengerészet egykori vadászpilótája és az American Airlines pilótája úgy véli, hogy a halálos légi baleset „teljesen megelőzhető lett volna”.
Sok minden történt. De ahogy ez a szerencsétlenség is mutatja, egyáltalán nincs helye a hibának. És ez egy abszolút tragédia, amely egyértelműen megelőzhető lett volna
– mondta Matthew „Whiz” Buckley, a haditengerészet egykori F/A–18-as vadászpilótája a Fox News Digitalnak.
Donald Trump sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a repülőgép-szerencsétlenség ellenére továbbra is az Egyesült Államokban a legbiztonságosabb a légi közlekedés.
Ez az ütközés egyszerűen olyasmi, amire nem számítunk, sok éve nem történt ilyen, és nem számítottunk rá, hogy valaha is megismétlődik
– tette hozzá. „Nálunk a legbiztonságosabb a repülés a világon, és ez így is marad” – emelte ki Trump.
Az elnök felszólalását egyperces néma csenddel kezdte. „Szeretnék egyperces néma csendet kérni az áldozatokért és családjaikért” – mondta az elnök újságíróknak. Mint fogalmazott:
Ez egy sötét és gyötrelmes éjszaka volt nemzetünk fővárosában és nemzetünk történelmében, és egy szörnyű tragédia. Egy nemzetként gyászolunk minden egyes drága lelket, akit ilyen hirtelen elvettek tőlünk.
Trump a sajtótájékoztatóján a sokszínűségi (DEI) szabványokat is célba vette, és kiemelte a Biden-kormánynak a légiközlekedési szabványok csökkentésére irányuló intézkedéseit, bár elismerte, hogy a szerda esti baleset okát még nem sikerült megállapítani.
Csak a legmagasabb szintű alkalmassággal, a legmagasabb intellektussal rendelkezők, csak a lélektanilag kiváló emberek kaphattak légiforgalmi irányítói képesítést
– emelte ki az elnök.
„A legokosabb embereinkre van szükségünk. Nem számít, hogy néznek ki, hogyan beszélnek, kik ők. Ami számít, az az intellektus, a tehetség” – folytatta, és hozzátette, „nem lehet, hogy átlagos emberek végezzék ezt a munkát. Ők nem lennének rá képesek.”
Trump megjegyezte, hogy első kormányzása idején megemelte a légiforgalmi irányítók képesítési követelményeit, de szerinte Joe Biden elnök csökkentette a színvonalat.
A Ronald Reagan nemzeti repülőtér légi irányítótornyának személyzete „nem volt megfelelő a napszakhoz és a forgalom mennyiségéhez képest” – áll a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) belső előzetes jelentésében, amelyet a The New York Times szemlézett.
Az az irányító, aki szerda este a helikoptereket kezelte, a repülőtér kifutópályáira leszálló és onnan induló repülőgépeket is utasította. Ezeket a feladatokat általában két irányítóra osztják
– írta a Times.
A Fox News megjegyzi, hogy a Reagan repülőtér légiirányító tornya évek óta személyzethiánnyal küzd, 2023 szeptemberétől 19 teljeskörűen képzett légiirányítóval. Az FAA és az irányítók szakszervezete által kitűzött létszámcélok azonban 30 főt írnak elő.
Borítókép: Mentési munkálatok a Potomac folyón (Fotó: AFP)