A repülőgép-baleset Washingtonban az egész világot megrázta. Bár az elmúlt évtizedekben egyre kevesebb halálos repülőgép-baleset történt az Egyesült Államokban, korábban rengeteg emberéletet követeltek a légi szerencsétlenségek.
Mint arról beszámoltunk, a washingtoni Reagan repülőtér közelében egy utasszállító repülőgép egy katonai helikopterrel ütközött, és mindkét jármű a Potomac folyóba zuhant. A balesetben 67 ember vesztette életét.
Nem ez volt azonban az első eset, hogy utasszállító zuhant a Potomac folyóba. 1982 januárjában az Air Florida 90-es járata nem sokkal a felszállás után a jégtelenítés hiánya miatt átesett, letarolt egy autópályahidat, majd a folyó jeges vizébe csapódott.
A hetvennégy utas és az ötfős személyzet közül mindössze négy utas és egy légiutas-kísérő élte túl a balesetet. Az autópályahídon további négy ember halt meg, így összesen 78 halálos áldozata volt az 1982-es katasztrófának.
Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) összeállított egy listát az utóbbi évtizedekben az Egyesült Államok területén történt leghalálosabb repülőgép-balesetekről, amelyet az Independent brit napilap szemlézett.
2009 februárjában ötvenen haltak meg, amikor a Colgain Air egyik gépe lezuhant a New York állambeli Buffalo közelében. 2006-ban a Comair egyik járata rossz kifutópályáról szállt fel a Kentucky állambeli Lexington repülőteréről, és nem sokkal a felszállás után a földbe csapódott, a kétfős személyzet és a 47 utas halálát okozva.
2001 különösen fekete év volt a légi közlekedében az Egyesült Államokban. A csaknem háromezer életet követelő szeptember 11-i terrortámadás után alig két hónappal az American Airlines egyik járata New York Belle Harbor városrészére zuhant. A balesetben kétszázhatvan ember halt meg.
Épp huszonöt évvel ezelőtt, 2000. január 31-én az Alaska Airlines egyik repülőgépe a kaliforniai partok közelében a Csendes-óceánba zuhant. A balesetnek 88 áldozata volt.
Két gép összeütközése a levegőben meglehetősen ritkának számít. A legsúlyosabb ilyen eset India légterében történt, amikor 1996 novemberében a Saudia légitársaság és a Kazakhstan Airlines egy-egy utasszállítója ütközött össze és zuhant le Charki Dadri település közelében. A két gép fedélzetén tartózkodó mind a 349 ember meghalt.
Borítókép: Virágcsokor a Potomac folyó partján a légi baleset helyszínének közelében (Fotó: Anadolu via AFP)